2008.08.31. 16:12
Elmarad az almablokád Szabolcsban
Az előzetes hírekkel ellentétben mégsem vonják blokád alá a szabolcsi almatermelők hétfőn a Rauch Hungária Kft. nyírmadai feldolgozó üzemét.
A cég ugyanis bejelentette, hogy amíg nem egyeznek meg a gazdákkal, addig felfüggeszti az ipari alma felvásárlását - tájékoztatta a Független Hírügynökséget közleményében vasárnap Budai Gyula, a Magosz szövetségi igazgatója.
A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége szeptember elseje és tizenötödike között tervezett demonstrációt a léalma alacsony felvásárlási ára miatt a Rauch nyírmadai feldolgozó üzeme elé. A cég szombaton egy közleményt adott ki, amely szerint addig nem vásárolnak almát, amíg nem jutnak egyességre a termelőkkel. A Magosz ezután közölte, hogy felfüggesztik a demonstrációt Nyírmadán. Ha azonban a Rauch mégis vásárolna almát, vagy sűrítményt vinne ki, azonnal lezárják a telepet, úgy ahogy azt Vásárosnaményban és Anarcson tették - közölte Budai Gyula.
Az almatermelők hétfőn vonták blokád alá két szabolcsi felvásárló telephelyét. Azt akarják elérni, hogy a jelenlegi 15-20 forintos kilónkénti ár helyett legalább 30 forintot adjanak az almáért. Közben a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés Mezőgazdasági bizottsága kétmilliárd forint azonnali támogatást kér az almaügy megoldásához a szaktárcától.