2008.08.18. 08:21
Elődöntős a férfi pólóválogatott
A címvédő magyar férfi vízilabda-válogatott magabiztos győzelmet aratott a kanadai együttes ellen a pekingi olimpia csoportkörének utolsó fordulójában, így csoportelsőként egyenes ágon jutott be a pénteki elődöntőbe.
Magyarország-Kanada 12-3 (3-1, 3-0, 1-2, 5-0)
Magyarország: Gergely István - Varga Tamás, Madaras Norbert 2, Kásás Tamás 2, Kiss Gergely 1, Biros Péter 2, Molnár Tamás 2 Csere: Varga Dénes 1, Kis Gábor, Varga Dániel 1, Hosnyánszky Norbert 1, Benedek Tibor
A kanadai gólszerzők: Graham 2, Feltham
A Jingtung uszodában ezúttal már nemcsak a főtribün, hanem a szemben lévő kisebb lelátó is megtelt magyar szurkolókkal és zászlókkal, Kemény Dénes csapata számára tehát minden adott volt, hogy egy győzelemmel - sőt, döntetlennel is - éllovasként végezzen csoportjában. Az első helyért plusz pihenő is jár, így a válogatott csak a pénteki elődöntőben száll ismét vízbe.
Graham révén meglepő módon az ellenfél talált először a kapuba, Madaras csak az 5. percben egyenlített, majd hamarosan "helyreállt a világ rendje", a magyar együttes 3-1-gyel zárta az első negyedet. A második már kapott gól nélkül folytatódott, Molnár és Varga Dénes találataival a nagyszünetben 6-1-et mutatott az eredményjelző.
Az ötgólos különbség a harmadik szakaszban is megmaradt, az észak-amerikai gárda sorra hagyta ki az emberelőnyöket, ám a magyarok is több támadást túljátszottak-elpuskáztak. A 2-1-re elveszített játékrészt követően nagy hajrát vágott ki a Kemény-csapat: Hosnyánszky büntetőből, majd Kásás, Kiss és Biros mezőnyből volt eredményes, így kialakult a két alakulat közötti reális különbség.
A magyar együttes tehát négy győzelemmel és egy döntetlennel csoportelsőként zárta az olimpia első szakaszát, és legközelebb a pénteki elődöntőben száll vízbe az A csoport harmadikja vagy a B jelű hatos másodikja ellen.
MTI -->