2008.08.30. 07:00
Filmet forgatott Bachról
Johan Sebastian Bach életéről forgatott filmet Varnus Xaver. Ebből az is kiderült: a zeneszerzőnek volt magyar felmenője is.
[caption id="" align="alignright" width="220"] „Amióta gyermekkoromban kapcsolatba kerültem a zenével, azóta úgy gondolom, hogy Johann Sebastian Bach zseni.”
[/caption]Kilencrészes sorozatot forgatott Johan Sebastian Bach életéről Varnus Xaver. Az m1-en szeptember másodikától látható produkció készítői az eisenachi szülőháztól pályájának utolsó állomáshelyéig, a lipcsei Tamás templomig keresték fel a zeneszerző életének fontosabb helyszíneit.
„Amióta gyermekkoromban kapcsolatba kerültem a zenével, azóta úgy gondolom, hogy Johann Sebastian Bach zseni – mondta Varnus Xaver. – Ami az irodalomban Shakespeare, az a zenében Bach. Én már eddig is, koncertjeim során igyekeztem kóbor prófétája lenni a zeneszerzőnek, ezzel a sorozattal azonban méltó emléket állíthattam a számára, amivel egy álmom is valóra vált. Nagyon örültem ennek a lehetőségnek és a munka minden percét élveztem.”
Varnus Xaver leginkább azt tartja meglepőnek, hogy milyen körülmények között született meg Bach páratlan életműve. A kisfilmekből ugyanis kiderül: a komponista hat gyermeket nevelt fel. Ahhoz, hogy ezt megtehesse, egy iskola pedellusa és egy templom karnagya volt, így jobbára éjszakánként volt ideje nagyszerű műveit megkomponálni. Életművének ugyan csak a harmada maradt fenn, de arról is azt mondják megismételhetetlenül gazdag.
„A legérdekesebb szerintem az lesz a nézők számára, hogy bemutatjuk Bach családfáját. Tudósok kimutatták: a világhírű zeneszerző szépapja magyar volt. Pozsonyban molnárként dolgozott, de maga is szerette a zenét, sőt muzsikált is: hárfán játszott. Bach családjában a zene évszázadokon keresztül jelen volt, olyannyira, hogy Németországban a név már-már a muzsikus szinonímájává vált. Egy fennmaradt dokumentum szerint amikor egy fejedelem udvari muzsikust keresett magának, egyszerűen azt írta: Bachot keres. Czeizel Endre neves genetikussal is beszélgettem erről, valóban genetikai csodának tartom, hogy egy családban, ahol generációkon keresztül sok-sok átlagos képességű zenész van, hogy születik egyszer csak egy zseni” – tette hozzá Varnus Xaver.
Az eredeti helyszíneken forgatott filmben olyan kiváló muzsikusok szólaltatják meg az emberi történelem legnagyobb zeneszerzőjének műveit, mint Helmuth Rilling, Vásáry Tamás, a Liszt Ferenc Kamarazenekar és a Tamás templom nagyhírű fiúkórusa.
Névjegy
Varnus Xaver 1964-ben született Budapesten.Pályája: Budapesten Kistétényi Melindánál és Lehotka Gábornál tanult, majd Párizsban Pierre Cochereau-nak, a Notre-Dame orgonistájának növendéke lett; rajta kívül a lipcsei konzervatórium professzora, Lorenz Stolzenbach volt a mestere. 1977 óta koncertezik, eddig csaknem háromezer hangversenyt adott. 2007 elején a Sony BMG által kiadott cd-je négyszeres platinalemez lett.
Pályája: Budapesten Kistétényi Melindánál és Lehotka Gábornál tanult, majd Párizsban Pierre Cochereau-nak, a Notre-Dame orgonistájának növendéke lett; rajta kívül a lipcsei konzervatórium professzora, Lorenz Stolzenbach volt a mestere. 1977 óta koncertezik, eddig csaknem háromezer hangversenyt adott. 2007 elején a Sony BMG által kiadott cd-je négyszeres platinalemez lett. „Amióta gyermekkoromban kapcsolatba kerültem a zenével, azóta úgy gondolom, hogy Johann Sebastian Bach zseni.” Varnus Xaver -->