2008.08.01. 06:02
Hármasban zenélni kihívás
Négy dalt ad elő a péntek esti MTV Icon – Tankcsapda-koncerten a Roy & Ádám trió. Két nótát Für Anikó színművésszel játszanak el a közönségnek a siófoki Coke Club színpadán.
– Klubzenekarból váltak ismert együttessé. Nehéz volt?
– Öt évet turbóztunk az első lemezszerződésig. De nem baj. Szívesen játszottunk azoknak, akik szerettek minket. Főleg feldolgozásokat adtunk elő.
– Roy & Ádám trió néven játszanak. Milyen felállásban?
– Én, Kohanszky Raimund, azaz Roy énekelek és basszusgitározom. Ádám gitáron játszik, Csányi Zoli pedig a dobosunk.
– Milyen közönségnek szól a zenéjük?
– Vegyes a hallgatóságunk. Sok a fiatal, de rengeteg az idősebb is. Többen megállítottak az utcán, hogy látták a tévében a legutóbbi akusztikus koncertünket.
– A rock and roll örök?
– Igen, bár mi nem kötjük magunkat szorosan semmilyen stílusirányzathoz. Aki ismer minket, tudja, hogy más zenei területekre is szívesen kirándulunk.
– Például?
– Nemrégiben volt egy swinges nótánk, és több dologban kísérletezünk. Ez persze gyakran kihívás, hiszen mindent trióban kell megoldani. De így energikusabb a zenénk.
– Miben jelent ez eltérő feladatot egyéb zenekarokénál?
– Hárman szólaltatunk meg olyan hangzásokat, amelyeket mások vokalisták, billentyűsök, fúvósok csapatával szólaltatnak meg. De hát volt már ilyen: a Police, Jimi Hendrix zenekara vagy a Cream, mind trió volt. Vagy itt van a Tankcsapda.
Roy&Ádám trió
MEGALAKULÁS: az 1993-ban a Tramps klubzenekarból, 1998-tól lépnek fel Roy&Ádám névenALBUMOK: Tartsd életben, Most jövünk mi, Ahogy érzed, Fullánk, 10év – Best of
DÍJAK: Ádám megkapja az Év zeneszerzőjének járó Huszka Jenő-díjat, Roy az E-klub által szervezett díjkiosztó gálán az Év énekese címet
ÉRDEKESSÉG: A trió nemrég megjelent albumára feldolgozta Madonna egyik sikerdalát, a Musicot, videoklippel. A kisfilm az amerikai botrány-blogger honlapján, a www.perezhilton.com-on is címlapra került. – Hogyan készültek a mai, siófoki koncertre?
– Sokat gyakoroltunk. Négy szám lesz, kettő Für Anikóval, a másik kettő pedig trióban.
– Milyen volt Für Anikóval együtt dolgozni?
– Jó és érdekes. Megoldottuk még azt is, hogy az egyik dal közepén verset mondjon. Úgy érzem, ettől különlegesre sikerült a dolog.
– Mi a helyzet a rockzenei világtrendekkel?
– Rockpárti vagyok, de be kell ismernem, mostanában ebben az irányzatban mintha nem születnének maradandó értékek. Akadnak persze nagyon tehetséges muzsikusok és újdonságok. De olyanok, mint a Queen vagy a Police volt, ma nincsenek.
ALBUMOK: Tartsd életben, Most jövünk mi, Ahogy érzed, Fullánk, 10év – Best of
DÍJAK: Ádám megkapja az Év zeneszerzőjének járó Huszka Jenő-díjat, Roy az E-klub által szervezett díjkiosztó gálán az Év énekese címet
ÉRDEKESSÉG: A trió nemrég megjelent albumára feldolgozta Madonna egyik sikerdalát, a Musicot, videoklippel. A kisfilm az amerikai botrány-blogger honlapján, a www.perezhilton.com-on is címlapra került. -->