2008.08.28. 15:33
Idős embert késelt egy hajléktalan
Életveszélyesen megsebesített egy nyolcvanas évei elején járó embert egy hajléktalan Budapesten a Jászai Mari téren.
A férfit állampolgári segítséggel fogták el a helyszínen a Budapesti Rendőr-főkapitányság Rendészeti Szervek Bevetési Főosztályának munkatársai - áll a BRFK honlapjának csütörtökön közzétett hírei között.
Mint írták, a 37 éves hajléktalan szerda kora este egy hölggyel szólalkozott össze, mert nem nyugodott bele, hogy az nem akar pénzt adni neki. A férfi kiabálására felfigyelt az arra járó idős sértett, és a nő segítségére sietett. Emiatt a hajléktalan egy késsel életveszélyesen megsebesítette az öregembert.
Tájékoztatásuk szerint az ügyben a BRFK Bűnügyi Főosztályának II. Erőszakos Személy és Vagyon Elleni Bűncselekmények Osztálya életveszélyt okozó testi sértés megalapozott gyanúja miatt kezdeményezi az előzetes letartóztatást az elkövető őrizetbe vétele mellett.