2008.08.14. 12:38
Javult az ipar, az építőipar és a mezőgazdaság teljesítménye
Az idei év második negyedévében jobban teljesített az ipar, az építőipar és a mezőgazdaság, s ennek eredménye, hogy a bruttó hazai termék (GDP) a KSH legfrissebb adatai szerint a várakozásoknál magasabb volt –közölte a kormányszóvivő csütörtöki tájékoztatóján, Budapesten.
Bár a piaci szereplők 1,9 százalékos GDP-bővülést vártak, a KSH szerint a bruttó hazai termék 2,2 százalékkal volt magasabb mint egy évvel korábban – mondta Daróczi Dávid, aki szerint ennek oka, hogy jobban teljesített az ipar valamint az építőipar, és a mezőgazdaság is kilábalni látszik a tavalyi évet jellemző gondokból. Megjegyezte ugyanakkor, hogy az állami szektor beruházásainak és szolgáltatásainak visszafogása is érezhető a most megjelent számokban.
Daróczi Dávid figyelmeztetett arra is, hogy az egész világon növekedési problémák vannak, mindenütt csökkenést mutatnak az adatok. Példaként kiemelte a Magyarország legfontosabb kereskedelmi partnerének tekintett Németországot, ahol szintén rosszabb a gazdasági helyzet, ami visszafogja az exportot is. Ezt Magyarország is megérzi – közölte.
A KSH csütörtökön megjelent adatai szerint a bruttó hazai termék (GDP) 2008 második negyedévében 2,2 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban, a naptári hatás kiszűrésével a gazdaság teljesítménye 2,1 százalékkal bővült.