2008.08.22. 06:17
Kevesebb, de minőségi bort isznak a magyarok
Egy felmérése eredményeként a GfK Hungária megállapította: a növekvő átlagár mellett csökkent a borfogyasztás 2007-ben a magyar háztartásokban.
Míg 2004-ben négy, 2005-ben öt, 2006-ban pedig 13 százalékkal növekedett az otthoni borivás mértéke, addig a piackutatók az elmúlt évben 12 százalékos csökkenést tapasztaltak. Ráadásul ez a forgalom hat százalékos visszaesésével járt együtt. Az ok: a borok literenkénti átlagára tavaly ugyanekkora mértékben emelkedett.
Jó hír ugyanakkor, hogy nem csökkent a borvásárlók száma – százból 52 háztartás vett 2006-ban és 2007-ben is valamilyen bort. A vevőkör azonban kevesebbet vitt haza, a kosarakba alkalmanként kisebb mennyiségű bor került. A fogyasztás visszaesése összefügg a tavalyi év során csökkent reálbérekkel, az élelmiszerek és az energiahordozók drágulásával.
Az emberek többnyire továbbra is asztali bort vásároltak, de a kereslet egyre inkább eltolódik a magasabb minőségi kategóriák, így a magasabb ár felé. Ezt mutatja, hogy a legdrágább minőségi borból csak 5 százalékkal vásároltak kevesebbet, míg a legolcsóbb asztali borokból mintegy negyedével fogyott kevesebb. Ami a fajtákat illeti: a nehezebb, testes borokat európai mintára a magyar borpiacon is felváltják a könnyű csemegeborok.
Rados V. Bor -->