2008.08.21. 06:51
Korda, a pókerember
Talán még negyven évvel ezelőtti fénykorában sem volt annyira népszerű Korda György, mint manapság. Ebben persze pókerközvetítései is szerepet játszanak, a fiatalok táblákon lengetik szállóigévé vált szövegeit.
[caption id="" align="alignleft" width="465"] Talán még negyven évvel ezelőtti fénykorában sem volt annyira népszerű Korda György, mint manapság - fotó: Kallus György
[/caption] – Kevés előadónak volt akkora sikere a Sziget Fesztiválon, mint önnek. Minek tulajdonítja ezt?
– Nehéz erre a kérdésre éppen nekem válaszolni. Természetesen Klárikámmal együtt nagyon boldogok vagyunk, hogy a közönség együtt énekli velünk a dalainkat, de úgy gondolom, hogy a felénk sugárzó szeretet nem csak a produkciónak szól. Valószínűleg bennünk nem az előadót, hanem az embert kedvelik. Talán az állandóságot értékeli a publikum, vagy az őszinte érzelmeket. Őszintén szólva nem tudnám megmondani, mi a jelenség valódi magyarázata.
– Koncertjein általában sok a fiatal. Szerepet játszhat ebben az, hogy „mellékállásban” pókert is közvetít?
– Szerintem feltétlenül! Az én közvetítésem ugyanis – hadd legyek szerénytelen – a maga nemében egyedülállók. Hogy egy énekes pókert közvetítsen, ráadásul a csak rá jellemző stílusban... Ilyen a világon sehol sincs. Némelyik szófordulatom már-már szállóige, jelzi ezt, amikor koncertjeimen olyan táblákat emelnek a magasba, amelyeken az olvasható, hogy „Megadta!”, meg hogy „All in!”. Most, a Sziget Fesztiválon is pókereztem a közönséggel, de persze tét nélkül. Ott inkább a játék volt a középpontban.
– Úgy hallani, nem mindig lesz ez így. Ősszel állítólag saját pókerversenyt szervez, nagy nyereményekkel.
– Így igaz, a Korda Pókerklub szervezi ezt a viadalt, amelyre bárki benevezhet. Úgy tervezzük, hogy plazmatévét, egyhetes európai körutazást és egy autót is lehet majd nyerni. A díjak nagy részét persze a szponzorok fizetik.
– Ön is asztalhoz ül?
– Még csak az kéne! Ha nyernék, mindjárt összesúgnának a többiek! Én csupán a levezénylője leszek a versenynek. Klárikám majd beül helyettem. De ő úgysem fog nyerni.
– Balázs Klári 30, ön pedig 50 éve énekel. Ebből az alkalomból kapnak valamilyen elismerést?
– Nem, de ez nem is probléma. Számomra a közönség szeretete minden díjat pótol. Egyébként pedig a döntéshozóknak még van egy évük a gondolkodásra. Én ugyanis 1958 szilveszterén léptem fel először. Kis jóindulattal tehát még a jövő év is jubileuminak számít.
– Gondolkodott már, hogy meddig lehet ezt a show-t csinálni?
– Lehet, hogy öt év múlva már nem énekelek, de hogy a pókerközvetítések életem végéig elkísérnek, az egészen biztos.
Korda György
Született: 1939. január 4-én.Pályája: 1958–1970-ig mintegy 200 kislemeze jelent meg, 32 albumának mindegyike aranylemez lett. 1980-tól énekel együtt Balázs Klárival. 2003-tól közvetít pókert.
Elismerései: három Nívódíj (két rádiós, egy televíziós) a Magyar Kultúra Lovagja (2002), a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje (1998), a Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti Keresztje (2005).
Pályája: 1958–1970-ig mintegy 200 kislemeze jelent meg, 32 albumának mindegyike aranylemez lett. 1980-tól énekel együtt Balázs Klárival. 2003-tól közvetít pókert.
Elismerései: három Nívódíj (két rádiós, egy televíziós) a Magyar Kultúra Lovagja (2002), a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje (1998), a Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti Keresztje (2005). Talán még negyven évvel ezelőtti fénykorában sem volt annyira népszerű Korda György, mint manapság - fotó: Kallus György Korda György -->