2008.08.03. 16:47
Már 123 áldozata van az indiai hindu templomban kitört pániknak
India északi részén egy hindu templomban legalább 123 embert, leginkább nőket és gyerekeket tapostak halálra. A korábbi hírek 68 halálos áldozatot említettek – írja a hirszerzo.hu.
Daljit Szingh Manhas rendőri vezető bejelentette, a legújabb adatok szerint már 123 halálos áldozat van, közöttük 30-nál is több gyerek. Korábban még 68 halottról (30 gyerekről és 38 asszonyról) beszéltek, és hogy további negyven ember megsebesült.
A szerencsétlenség Himácsal Prades észak-indiai szövetségi állam Bilászpur körzetében, Naina Devi templománál történt, ahol több tízezer zarándok gyűlt össze egy kilencnapos vallási ünnepre. C. P. Verma szerint a tülekedés amiatt volt, hogy túl sok zarándok akart bejutni egy kis térbe. A szövetségi állam rendőrparancsnoka azonban azt mondta, hogy a lökdösődés azután kezdődött, hogy kidőlt egy korlát a hegyvidéki templomhoz vezető útnál. Az acélszerkezet nem bírta ki a tömeg nyomását, a földre került zarándokokon pedig átgázoltak a többiek.