2008.08.14. 18:37
Óvodáztatási támogatás januártól a hátrányos helyzetű családoknak
Az iskola- és óvodaszezon előtt az MSZP többféle támogatást is nyújt a rászorulóknak. Deák Istvánné MSZP-s képviselő elmondta, január elsejétől óvodáztatási támogatás jár a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek után.
„A támogatást a január elseje után beiratkozó gyermekek családja kapja, első alkalommal 20 ezer forintot, amelyet az önkormányzatok természetben vagy pénzben is kifizethetnek. Ez után félévente 10-10 ezer forint jár, amelyet pénzbeli juttatásként kell biztosítani” – mondta. Hozzátette, csak azok a családok kaphatnak támogatást, ahol az eltartó szülő végzettsége nem magasabb nyolc osztálynál, illetve a gyermeket négyéves kora előtt beíratják az óvodába. Arató Gergely oktatási államtitkár elmondta, megjelent az Útravaló ösztöndíj program új pályázati kiírása is, amely a hátrányos helyzetű diákoknak ösztöndíjat és mentorálást nyújt. „A programra az idén mintegy 2,2 milliárd forint jut” – mondta. Beszélt az Arany János szakiskolai programról is, amely a szakiskolákba járó tehetséges diákoknak ad segítséget. Idén Vásárosnamény, Szolnok és Hajdúböszörmény mellett Nyíregyházán, Salgótarjánban, Kiskunfélegyházán és Szegeden indulhat el a program.
A kormány múlt heti ülésén döntött a Nemzeti Alaptanterv módosításáról is. Ez két területet érint: definiálja a kompetenciaalapú oktatás és tananyag fogalmát, valamint egyértelműbb szabályokat állapít meg az emelt szintű oktatással kapcsolatban. Az intézkedések ellenére eddig több mint kétszáz település csatlakozott az Élőlánc a kisiskolákért mozgalomhoz, amely a kisiskolák ellehetetlenítése, bezárása és a létszámleépítések ellen bontakozott ki. Lányi András, a mozgalom vezetője elmondta, hivatalos szinten gyakorlatilag nem történt semmi a kisiskolák ügyében.