2008.08.22. 10:29
Persson 42 évesen jutott asztalitenisz-elődöntőbe
A pekingi olimpia asztalitenisztornájának talán legnagyobb szenzációja, hogy bejutott az elődöntőbe férfi egyesben a 42 éves svéd Jörgen Persson, aki májusban Magyarországra, a BVSC-hez igazolt.
A már az 1988-as szöuli ötkarikás játékokon is szerepelt klasszis korábban a fehérorosz Vlagyimir Szamszonovot is legyőzte Pekingben, a negyeddöntőben pedig a "veteránok" csatájában négy játszmában verte a 39 éves horvát Zoran Primoracot.
Persson így már biztosan legalább megismétli eddigi legjobb olimpiai szereplését egyesben, hiszen 2000-ben, Sydneyben a negyedik helyen végzett.
A horvát a svéd játékoshoz hasonlóan a sportág programba kerülése óta minden olimpián ott volt, ezért kettejüket, továbbá a belga Jean-Michel Saive-et kitüntette hétfőn a Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség.