2008.08.15. 06:05
Söröspohárral a természetért
Szelektív kukák és rengeteg, a magyaroknál talán környezettudatosabb külföldi segíti a Szigetet abban, hogy minden látszat ellenére egyre zöldebb legyen.
Eső után sár, eső nélkül több méter magas porfelhő, és ezen még a műanyag járólapok sem segítenek – örök és nem is alaptalan sztereotípiák a Szigettel kapcsolatban. A környezetvédelem azonban ennél jóval messzebb jutott már a fesztiválon. A szelektív hulladékgyűjtés szigetes ősének tekinthető, az utolsó napok felé már égig érő söröspohár-kollekciók mostanra sem tűntek el. Idén viszont nem csak sör jár már értük: hulladék-csereakció keretében lehet a csereitalnál hasznosabb apró ajándékokra becserélni a gyűjteményt. Szombaton ebben két olimpiai bajnok, Nagy Tímea és Kőbán Rita segíti majd az Öko-Pannon Kht-t. [caption id="" align="aligncenter" width="450"] Szelektív hulladékgyűjtés. Talán ők többet tesznek majd a környezet megóvásáért, mint az előző generációk.
[/caption]
Ötödik éve lehet már találkozni a Hajógyári-szigeten a színes szelektív kukákkal is, amelyeket tavaly óta a Zöldövezet Társulás helyezett el – idén már hat nyári fesztiválon. A végeredmény a Szigeten tavaly nem csak több tonna, már kilencvenszázalékos tisztaságú hulladék volt, a szervezők ezek feldolgozásáról is gondoskodtak. Nyilván a porfelhő okozta szomjúsággal magyarázható, hogy a négyszázezer látogató vagy kilenc tonna műanyag poharat és PET-palackot, másfél tonna italosdobozt hagyott maga után a szelektív hulladékgyűjtőkben. A büfékből pedig 3600 kiló üvegpalackot vittek el az újrahasznosítóba. Az sem újdonság már, hogy az elhasználódott elemeket almára cserélik be, és a kempingezők is kérhetnek sátrukhoz szemeteszsákot.
Mindez persze nem jelenti azt, hogy a fesztivál helyszíne a rend szigete: a nagyszínpadi koncertek után bokáig érő söröspohár-maradványok láttán nagyon távolinak tűnnek, nemhogy a szelektív hulladékgyűjtők, de még az egyszerű kukák is.
Kukahegyek a színpadnál
A Sziget egyik fellépője, egy punkzenekar azt kérte a szervezőktől, hogy a színpadnál legyen hat ötvenliteres kuka műanyag zsákokkal, négy partvis, két felmosószett, két gumipartvis és két kis szemetes – mondta el Vető Viktória. A Sziget sajtófőnöke hangsúlyozta: a fellépők általában rendkívül ökotudatosak, ételekről szóló kívánságaikban környezetbarát termékek szerepelnek lebomló csomagolásban.