2008.08.26. 17:05
Végleg eltűnhet a Petőfi rádió
Könnyen lehet, hogy hamarosan végleg elbúcsúzhatunk az ország második számú közszolgálati rádiójának nevétől.
A Magyar Rádió fiataloknak szóló adójának szignáljából ugyanis kikerült a Petőfi név. Such György, a közmédium elnöke a rádióadó átpozícionálásával magyarázza a lépést. Sokakban még a tavaly nyári, jelentős hallgatottságnövekedést hozó átalakítás előtti adó emlékét idézi fel a korábbi név, ez pedig „konfúzus helyzetet” idéz néha elő – magyarázta Such, hogy szignáljában miért csupán MR2-ként jelentkezik az adó. Such néhány hete közölte, hogy az elmúlt egy évben ugrásszerűen megnőtt a Magyar Rádió Petőfi adójának hallgatottsága.
A közmédium-elnök közölte: nincs döntés arról, hogy végleg elhagynák a hivatalos, MR2-Petőfi megnevezés második tagját. Ugyanakkor megjegyezte: a másik két adó – az MR1-Kossuth és az MR3-Bartók rádiók – esetében egyelőre nem merült fel efféle névritkítás, hiszen azok „lényegét tekintve ugyanazt a tematikát sugározzák, mint korábban”.