2008.09.24. 18:51
A KMKF nem avatkozik egyetlen szomszédos ország belügyeibe sem
A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) állásfoglalásai, ajánlásai nyilvánosak, s ezekből egyértelműen látszik, hogy nem avatkozik egyetlen szomszédos ország belügyeibe sem.
Minden ettől eltérő értékelés félreértelmezés, vagy egy túlhaladott korszakot idéző tudatos hangulatkeltés – közölte a Magyar Országgyűlés Sajtószolgálata az MTI-vel szerdán. A közlemény szerint az utóbbi napokban több szlovákiai médiumban nyilatkoztak szlovák politikusok a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumáról.
„A KMKF olyan, az európaiságot képviselő és megvalósító konzultatív testület, amely a demokratikus európai elvekre és jogi normákra épül. Olyan regionális fórum, amely intézményesített helyet ad a magyar-magyar párbeszédnek, ezzel is elősegítve a régió országai közötti gazdasági és kulturális kapcsolatok fejlesztését. Tevékenysége összhangban van a Velencei Bizottság ajánlásaival, amely többek között az anyaországok legitim szerepvállalására vonatkozik határon túli kisebbségei ügyében” – hangsúlyozza a közlemény.
Kedden késő este a szlovák Joj Televízióban Ján Slota a KMKF-át és annak házigazdáját, Szili Katalint szapulta. A Robert Fico kormányához tartozó Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke a kereskedelmi csatorna De facto című éjszakai vitaműsorában a parlamenti alsóház és felsőház fogalmának zavaros értelmezését tanúsítva azt mondta, hogy az „intézményesített KMKF szó szerint a magyar parlament kamarája”, és azt állította, hogy a szlovák parlament MKP-frakciójának képviselői a Magyar Országgyűlés házelnöke, „Katalina Sziliová Szlovákia területi egységének megbontását célzó utasításainak rendelik alá magukat”.
Miközben Magyarország mostohán bánik a területén élő kisebbségekkel, „a független Szlovák Köztársaság területén az állam hivatalos nyelvén nem tud szót érteni” – mondta Slota azt kifogásolva, hogy a magyarok magyarul beszélnek.