2008.09.05. 16:41
A kórházvédők blokádot, éhségsztrájkot tartanak
Szíki Károly, a Kisgazda Polgári Egyesület elnöke szeretné a Megyeházát is „védetté” tenni, ezért szeptember 15-étől blokádot szeretne vonni társaival az épület köré.
Mindezt pénteken a Heves Megyei Önkormányzat udvarán tartott sajtótájékoztatóján jelentette be. Szavai szerint a KISZ-es utódok és azok egri pártkatonái az ország végső kiárusítását végzik, ezt bizonyítja a Markhot Ferenc Kórház példája is.
Az egri kórházvédők sajtótájékoztatóján Szabó Pál arról beszélt: kénytelenek a jogállamiság keretein belül a végső eszközhöz nyúlni. Ez az éhségsztrájk. Hétfőn kezdik, s addig éheznek, amíg a megyei önkormányzat fel nem bontja a HospInvest Zrt.-vel a szerződést. Hegyaljai Judit, az EDDSZ megyei elnöke elmondta, hogy hétfőn a munkasztrájkot is bejelentik. Ezzel akarják kikényszeríteni, hogy a HospInvest zárja be a munkaközvetítő irodáját. Skandináv típusú mozaiksztrájkot terveznek: egy-egy osztályról egy-egy ember nem dolgozik majd. Így a betegek nem veszik észre.
Sem a munkabeszüntetés, sem pedig az azzal való fenyegetés nem módja az egri kórházban kialakult helyzet megoldásának – mondta Kontra Gyula, a megyei közgyűlés ügyrendi bizottságának elnöke, és felhívta az EDDSZ, a MOSZ és a Medicaritas szervezetek képviselőit, hogy álljanak el bejelentett kezdeményezésüktől.