2008.09.05. 07:32
Asztalosból kerámiaművész
A héten fejezték be Pécsett a Zsolnay Vilmos életét feldolgozó film, A föld szeretője forgatását. A főszerepet Őze Áron játssza.
[caption id="" align="alignleft" width="166"] A héten fejezték be Pécsett a Zsolnay Vilmos életét feldolgozó film, A föld szeretője forgatását.
[/caption] – A film rendezőjével, Pozsgai Zsolttal nem ez volt az első közös munkájuk. Milyen volt a forgatás?
– Régóta ismerjük egymást színházi és filmes munkák kapcsán is. Jó barátság fűz minket egymáshoz. Zsolt egy olyan csapatot szedett össze erre a munkára, akik amellett, hogy nagyon értették a dolgukat, fantasztikus légkört teremtettek.
– Mi volt a nehézség a főhős, Zsolnay Vilmos megformálásában?
– A forgatókönyvet a rendező A csodálatos fazekas című regényből írta meg. Többször is. Azzal viccelődtünk, hogy élő szerzővel nehéz dolgozni, mert előfordult, hogy éjszaka írt át egy-két jelenetet. Így a figura – és ezáltal a film is – folyamatosan alakult. A mű bemutatja Zsolnay Vilmost 22 évestől 64 éves koráig. Ez egyrészt kihívás, másrészt megterhelő feladat. Például amikor a Zsolnayék lakásában forgattunk, a másfél nap alatt eljátszottam a fiatal és az idős Zsolnayt is. De ez nem igazán nehézség, mert ha egy színész elhisz magáról valamit, annak előbb-utóbb működni kell.
– Mikor mutatják be a filmet?
– Az eredeti tervek szerint csak 2010-ben, amikor Pécs betölti Európa Kulturális Fővárosa szerepét, de a szóbeszéd szerint már jövő ősszel moziba kerülhet.
Névjegy
Született: 1970. szeptember 5., Budapest.Édesapja Őze Lajos színművész.
Faipari Szakközépiskolában érettségizett 1989-ben, majd onnan elsőre felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol 1993-ban végzett Iglódi István tanítványaként.
1992-től a Nemzeti Színház tagja volt, majd 1998-tól három évig szabadfoglalkozású színészként dolgozott. 2000-től visszatért korábbi társulatához, s ma a Pesti Magyar Színház művésze.
A Pesti Magyar Színház Akadémiáján színészmesterséget és művészi beszédet tanít.
Fontosabb filmjei:
Csendkút, Temetetlen halott, Könyörtelen idők, Szédülés
– Elkezdődött a színházi szezon. Sok munkája van?
– Hétfőn nekem is becsengettek. Én leszek a rendezője Örkény István Macskajáték című darabjának, így elkezdtük a próbákat, októberben lesz a bemutató. Ezzel párhuzamosan próbáljuk Füst Milán Máli néni című darabját, amelyet az előző évadban már sikerrel színpadra vittünk. Utána jön még egy rendezésem, Iglódi Istvánnal Brecht A szecsuáni jólélek című darabjára készülünk. Szerencsére van mit csinálnom.
– Eredetileg asztalosnak készült. Szakembert hív, vagy még saját maga végzi el a famunkákat?
– Nem esik ki a szerszám a kezemből. Ha időm engedi, magam csinálom. Szeretek hobbiszinten foglalkozni a fával. Kollégáim tudják, hogy számíthatnak rám, ezért ha megvesznek valamit, gyakran megkérnek, hogy segítsek nekik bútort összeállítani. Többre sajnos nincs időm.
Édesapja Őze Lajos színművész.
Faipari Szakközépiskolában érettségizett 1989-ben, majd onnan elsőre felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol 1993-ban végzett Iglódi István tanítványaként.
1992-től a Nemzeti Színház tagja volt, majd 1998-tól három évig szabadfoglalkozású színészként dolgozott. 2000-től visszatért korábbi társulatához, s ma a Pesti Magyar Színház művésze.
A Pesti Magyar Színház Akadémiáján színészmesterséget és művészi beszédet tanít.
Fontosabb filmjei:
Csendkút, Temetetlen halott, Könyörtelen idők, Szédülés A héten fejezték be Pécsett a Zsolnay Vilmos életét feldolgozó film, A föld szeretője forgatását. A héten fejezték be Pécsett a Zsolnay Vilmos életét feldolgozó film, A föld szeretője forgatását. -->