2008.09.24. 14:50
Az Asztanánál ül újra nyeregbe Lance Armstrong
A Kazah Kerékpáros Szövetség bejelentése szerint az amerikai Lance Armstrong a kazah székhelyű Asztana csapatába tér vissza.
Nyikolaj Proszkurin, a szövetség alelnöke közölte: a Tour de France hétszeres győztese a következő idényben ingyen versenyez náluk, és először egy kaliforniai viadalon szerepel új klubjában. Majd – amint azt az ausztrál szervezők jelezték – indul a Tour Down Under elnevezésű hatszakaszos körversenyen is. Proszkurin hozzátette: Armstrong szerdán New Yorkban sajtótájékoztatót tart, de a bejelentés csak formalitás.
Az amerikai bringás – aki szeptember 18-án ünnepelte 37. születésnapját – szeptember 9-én közölte: jövőre újra versenyez, és szeretné ismét megnyerni a Tour de France-t.
Az, hogy az új kazah fővárosról elnevezett Asztanához igazol, több szempontból is meglepetés. Egyrészt a két héttel ezelőtti bejelentésekor az Asztana közleményben tudatta: nem számol az amerikaival. Másrészt a gárda idén nem indulhatott a Touron versenyzőinek korábbi doppingesetei miatt. Továbbá az Asztana alkalmazásában áll a spanyol Alberto Contador is, aki idén megnyerte a Giro d’Italiát, valamint a vasárnap zárult Vuelta a Espanát, tavaly pedig a Touron diadalmaskodott. Márpedig a triplázás eddig csak öt kerekesnek sikerült. A kiválóság jelezte: ha Armstrong jön, akkor ő nem marad, és már több kecsegtető ajánlatot kapott.
Ami az Asztana mellett szól: az a Johan Bruyneel a vezetője, aki Armstrong közeli barátja, és mindig annak a csapatnak az igazgatója volt, amellyel az amerikai a hét Tour-sikerét aratta.