2008.09.23. 15:09
Az élelmiszereken is egyedi azonosító lesz?
Rövid időn belül egyedi azonosítókat vezetnek be a nagy értékű élelmiszereknél is, mert az utóbbi időben egyre több ilyen terméket hamisítanak – jelentette be Kondorosi Ferenc egy, a témában rendezett konferencián kedden Budapesten.
Az Új Rend és Szabadság Program kormánybiztosa azt mondta, hogy mintegy 5,5 százaléknyi hamisított táplálékkiegészítő kerül forgalomba – főként az interneten. Megemlítette, hogy eddig három nagy razziát tartottak az érintett hatóságok az élelmiszer- és gyógyszerpiacon, de további ellenőrzéseket is sürgetett.
Az egyedi azonosítók felhelyezése – terméktől függően – 15–280 forint közötti összeget jelentene, a leolvasó 18 ezer forint többletkiadással terhelné az eladókat. Kondorosi szólt arról is, hogy 13 éve készül az új büntető törvénykönyv (Btk.), de legalább 3–4 év, mire hatályba léphet, ezért olyan jogszabályi hátteret kell alkotni, amely gátat vet az élelmiszerek feketegazdaságának.