Éltanulóból bukott diák

Egy lépés előre, két lépés hátra – a legtalálóbban talán így lehetne a magyar gazdaság elmúlt tíz évét jellemezni. Tény: hazánk GDP-je csaknem a másfélszeresére, ipari kibocsátása pedig több mint a duplájára bővült 1998 óta, a közlekedési, közüzemi és informatikai infrastruktúra óriási fejlődésen ment keresztül, és mindeközben az ország sikeres szereplője tudott maradni a világgazdaságnak és kedvelt célpontja a külföldi tőkének, ám a mélyben rendkívül súlyos szerkezeti feszültségek húzódnak. Feszültségek, amelyekre az elmúlt tíz évben egyetlen kormány sem talált (kérdés, hogy keresett-e egyáltalán) megoldást, és amelyek – feltéve, hogy nem változik semmi – a közvélekedés ellenére a külföld szemében továbbra is jó tanulónak számító Magyarország bukott diákká degradálását fogják eredményezni.

 
A bajok forrása: az állam

Ma Magyarország alapvető problémája az állam. A historikus okok feltárása a gazdaságtörténészek feladata, tény mindenesetre, hogy a magyar állam  túl nagy, túl ambiciózus, működési hatékonysága viszont túl alacsony. Ennek az a szkizofrén helyzet az eredménye, hogy a – relatív számokat tekintve – skandináviai szintű állami elvonásokhoz csak kelet-európai szintű szolgáltatási színvonal társul. Ami viszont kiváltja a társadalom elégedetlenségét, és morálisan illetve pszichológiailag megalapozza az állammegkerülő magatartását. A problémához hozzájárul, hogy a mindenkori gazdaságpolitikai döntéshozatalt jórészt politikai motívumok vezérlik, ami folyamatos koncepciótlanságot eredményez, és kiszámíthatatlanná teszi a rendszer működését. 
 

A gazdasági teljesítmény alakulása (1990=100)

1998 98,6

1999 102,7

2000 108,0

2001 112,4

2002 117,3

2003 122,2

2004 128,1

2005 133,3

2006 138,6

2007 140,4

Hogy mindez nem függ az éppen regnálók ideológiai és pártbéli hovatartozásától, kiválóan mutatja az állam súlyát jelző mérőszám, az újraelosztási ráta (a gazdasági teljesítmény hány százalékát veszi el az állam) értékének, illetve változási mintázatának a stabilitása. Az elmúlt tíz évben a mutatószám értéke 47 és 54 százalék között ingadozott, és a választási ciklusok első két évében általában csökkent, utána viszont nőtt. Hogy ez az érték mennyire magasnak számít, jelzi, hogy az uniós átlag 48 százalék, és a hozzánk hasonló gazdasági, társadalmi fejlettséggel, valamint hasonló kulturális gyökerekkel rendelkező országokban (Csehország, Lengyelország, Szlovákia) csak 38-43 százalék. Az unióban egyébként csak Franciaország és Svédország rendelkezik nagyobb elosztási aránnyal.

 
Agyonadóztatott társadalom

A drága államot finanszírozni kell, az eredmény: a magyarországi adóteher a skandináv országokat is megszégyenítő mértékben magas. A hazai adóék például, amely azt mutatja, hogy a teljes bérköltségből (ez az a pénzösszeg, amennyibe a dolgozó kerül a cégnek) mennyi jut az államnak, a második legmagasabb az EU-ban, csak Dánia előz meg minket. Az eredmény: aki teheti, adót csal. Különösen elterjedt gyakorlat ez a kis- és középvállalkozói körben; becslések szerint kilencven százalékuk nem fizeti be rendesen a közterheket. A magas adóztatási szint emellett az úgynevezett duális gazdaságnak is fő oka, vagyis annak, hogy a magyar vállalati szféra kétfelé szakadt: a prosperáló, legális nagyvállalati körre és a jobbára csak vegetáló, szürkezónás kis- és középvállalatira. 
 

A foglalkoztatottsági ráta alakulása (%, 15-74 évesek)

1998 47,4

1999 48,9

2000 49,6

2001 49,8

2002 49,9

2003 50,6

2004 50,5

2005 50,5

2006 50,9

2007 50,9

A koncepciótlanság az adóztatásban is megjelenik, az elmúlt tíz évben egyetlen kormány sem volt képes átfogó, koherens adóreformot végrehajtani. Arról nem is beszélve, hogy a közterhek jelentős csökkentése legfeljebb a kommunikáció szintjén merült fel. Az Orbány-kormány félidejében – a megelőző két év rejtett, a GDP két-három százalékát kitevő kiigazításának köszönhetően – lett volna ugyan költségvetési tér adócsökkentésre, ám a hatalom ekkor már gőzerővel készült a 2002-es választásokra. Az osztogató politika a Medgyessy-kormány megalakulását követően is folytatódott, ezzel végleg lekerült bármiféle adócsökkentés a napirendről. Újra a 2006-os kiigazítás után került terítékre a kérdés, ám látványos adómérséklés azóta sem valósult meg (sőt az elmúlt két évben a kormány jelentősen csavart az adóprésen).

 
Munkaerő-piaci elégtelenségek

[caption id="" align="alignleft" width="465"] A magyar egészségügy, egyszerre szegény és pazarló
[/caption]Nem sikerült az elmúlt tíz évben a munkaerőpiac akut problémáira gyógyírt találni. A gyökerek a rendszerváltásig nyúlnak vissza, a nehézipar és a kollektív mezőgazdaság leépülése emberek millióit szorította ki a munkaerőpiacról. Többségük azóta sem tudott visszaintegrálódni, jelentős hányaduk a szociális védőernyő alá menekült (rokkantnyugdíj, szociális segély stb.). A rendszerváltást követően kialakult igen alacsony foglalkoztatottsági arány ugyan a 90-es évek közepén-második felében nőni kezdett, ám a kedvező folyamat 2000-ben megtorpant. Az Orbán-kormány félidejében 49,6 százalékos foglalkoztatottsági rátát mért a KSH, ma ez az érték 50,9 százalék. Jelentősen emelkedett viszont a munkanélküliségi ráta a 2001-es mélyponthoz képest, 5,7 százalékról bőven hét százalék fölé. 
 

A nemzetgazdasági átlagkereset alakulása (Ft/hó, nettó)

1998 45 162

1999 50 076

2000 55 785

2001 64 913

2002 77 622

2003 88 753

2004 93 715

2005 103 149

2006 110 951

2007 114 282

Forrás: KSH

Pedig az állam aktív foglalkoztatáspolitikát folytat, a programokra tízmilliárdokat szánnak. Ez azonban kevés, a programok ugyanis általában csak korlátozott ideig képesek a munkaerőpiacon tartani az embereket. Ma már világosan látható: stabil keretek nélkül nincs kilátás a munkaerő-piaci helyzet jelentős és tartós javulására. Ami a gondokat illeti, a magas adóteher, a gazdaságpolitika kiszámíthatalansága, a kis- és középvállalati kör gyengélkedése, a szürke- és feketegazdaság, valamint a gyatra közoktatás együttesen felelősek a magyar munkaerőpiac szerkezeti problémáiért. A politikai diskurzusban persze sokat szereplő téma a foglalkoztatottság, röpködnek a fél-egymilliós munkahely-teremtési ígéretek, ám konkrét cselekvési programot, stratégiai célokat egyelőre senkinek sem sikerült produkálnia.

 
Maródi elosztórendszerek

A társadalom számára talán a nagy elosztórendszerek problémái a legérzékelhetőbbek. Ezer sebből vérzik a nyugdíjrendszer, amely a járulékcsalás magas szintjének, a járadékosok rendkívül nagy számának (több mint hárommillióan nyugdíjasok ma Magyarországon, és közülük mindössze egymillió kora haladja meg az uniós norma szerint a munkaképtelenség határának számító 75 évet), továbbá a rendszer belső következetlenségeinek következtében a szétrobbanás szélén áll. Mindeközben a nyugdíjasokra szavazathozókként tekintő politika máig adós a válasszal. Kisebb toldozgatások-foldozgatások ugyan voltak ez elmúlt tíz évben (például a nyugdíj-előtakarékossági számla bevezetése), de átfogó és bátor reformot egyetlen politikai erő sem mert végrehajtani.

Hasonló cipőben jár a magyar egészségügy, amely egyszerre szegény és pazarló, és amelyben mindmáig csak kis, jól körülhatárolt területeken terjedt el a hatékonyságszemlélet. A fő gondot itt is az állam okozza, az egészségügyet úgy finanszírozza a társadalom, hogy az ellenőrzéssel megbízott szerv (az egészségbiztosítási pénztár) nem rendelkezik a szükséges kontrolljogokkal és -lehetőségekkel. A politika természetesen az egészségügybe is belefolyik, a pártok a saját szavazó- és érdekcsoportjaik koordinátarendszerében hozzák meg a döntéseket. A szakmai viták átpolitizáltak, párbeszéd régóta nem lehetséges. A reform ugyan folyamatosan téma, ám az elmúlt tíz év egyetlen kormánya sem vágott bele a valódi átalakításba.

1999 102,7

2000 108,0

2001 112,4

2002 117,3

2003 122,2

2004 128,1

2005 133,3

2006 138,6

2007 140,4 A foglalkoztatottsági ráta alakulása (%, 15-74 évesek) 1998 47,4

1999 48,9

2000 49,6

2001 49,8

2002 49,9

2003 50,6

2004 50,5

2005 50,5

2006 50,9

2007 50,9 A nemzetgazdasági átlagkereset alakulása (Ft/hó, nettó) 1998 45 162

1999 50 076

2000 55 785

2001 64 913

2002 77 622

2003 88 753

2004 93 715

2005 103 149

2006 110 951

2007 114 282

Forrás: KSH A magyar egészségügy, egyszerre szegény és pazarló A Hankook-gumigyár nem kevés támogatással épült fel -->