2008.09.15. 14:37
Érvénytelen a HospInvest pályázata?
Hétfő délelőtt tárgyalta a Heves Megyei Bíróság háromfős bírói tanácsa a regionális közigazgatási hivatal által benyújtott keresetet a Markhot Ferenc Kórház működtetésbe adására kiírt pályázattal kapcsolatosan.
A közigazgatási hivatal korábban már észrevételezte, hogy a nyertesnek kihirdetett HospInvest Zrt. banki igazolása nem felelt meg a pályázati kiírásban foglaltaknak. Ezt az észrevételét a megyei közgyűlés nem
Sós Tamás reagálása
A heol.hu telefonon érte el Sós Tamást, a megyei közgyűlés elnökét, aki rövid nyilatkozatában elmondta:– megvizsgálják az írásos indoklást;
– jogorvoslati kérelemmel fordulnak a Legfelsőbb Bírósághoz;
– a szerződés egészének érvényességét ez a döntés szerinte nem érinti, az csak a banki igazolás formai elemeire vonatkozik. fogadta el, ezért indított pert a közigazgatási hivatal. A megyei bíróság jogerős ítélete szerint a vitatott banki igazolás valóban nem tett eleget a kiírásban támasztott követelményeknek, ezért a bíróság kimondta, hogy a HospInvest pályázatának ezen része érvénytelen.
A délelőtti tárgyalás első szakaszában az alperes önkormányzat jogi képviselője a per felfüggesztését kérte, mert szerintük a közigazgatási hivatal nem jogképes. Az ügyvéd arra hivatkozott, hogy 2007 októberében az Alkotmánybíróság alkotmánysértőnek mondta ki, hogy a regionális közigazgatási hivatalok létrehozásáról feles törvényben rendelkezett az Országgyűlés. Ezért felhívta a törvényhozó hatalmat, hogy ez év június 30-ig kétharmados törvényben szabályozza a kérdést. Ez nem történt meg, helyette egy kormányrendelet született. Ezt az alperesi indítványt a bíróság végzésében elutasította, majd meghozta a fent már jelzett ítéletet.
– megvizsgálják az írásos indoklást;
– jogorvoslati kérelemmel fordulnak a Legfelsőbb Bírósághoz;
– a szerződés egészének érvényességét ez a döntés szerinte nem érinti, az csak a banki igazolás formai elemeire vonatkozik. -->