Fehérgalléros trükközés Austen papa lemeztárából

Ám itt véget is ér a hasonlóság a honi netikon és az osztrák Louie Austen között, aki a minap lépett az a 38 állóhajó fedélzetére. A sokak által csak hipermodern Sinatrának bélyegzett nagypapa ugyanis kiválóan énekel, nyilván nem véletlenül szerződtette le egykoron  néhány Las Vegas-i klub vagy éppen a bécsi Hilton. Ám ez önmagában még nem adna sok okot az izgalomra. Austen attól kezdve lett igazán érdekes az elektronikus zenei szcéna számára, amióta alig egy évtizede két bécsi nujazz-őrült kirángatta a bárénekesi miliőből, hogy aztán létrehozzák az egyik legbizarrabb popzenei kísérletet Ausztriában.

A hatvasan évek szivarfüstös dalai aztán a tört ütemek fölé helyezve olyan hihetetlen sikert arattak, hogy a kalapos nagyapó csakhamar az elektroklubok és a fesztiválok ünnepelt sztárjaként oszthatta a puszikat két generációval fiatalabb hölgyrajongóinak. Így tett most már sokadjára Budapesten is hatvankét évének minden energiájával. Igaz, hogy a tavalyi soproni Volt-fesztiválon megcsodált fúvós szekció és az elektronikus kütyük hiányában ezúttal egy kissé lebutított retródiszkót hozott funkba ágyazva, azért nem lenne igazságos, ha bántanánk ezért. Mert melyik az a gyerek, aki ne szeretné a bossa nova, triphop, breakbeat őrült, bohókás nagyapót, aki minden buliban benne van?

T. Z. -->