2008.09.08. 13:01
Fidesz–KDNP: ne csökkenjen a gázár támogatására szánt pénz!
A kormány ne csökkentse jövőre a gázár támogatására szánt keretet – szólította fel a kabinetet a Fidesz–KDNP frakciószövetség nevében Soltész Miklós hétfőn Budapesten.
A költségvetési tervek szerint a kormány az idei 81 milliárd forintról 66 milliárdra akarja csökkenteni az e célra szolgáló pénzt 2009-ben – közölte a frakciószövetség népjóléti kabinetjének vezetője a sajtótájékoztatón. Közölte: azt várják a kormánytól, hogy legalább az idei szinten maradjon a gáz- és távhő kompenzációs kerete. A politikus azt feltételezi, hogy a támogatás folyamatos csökkentése várhatóan az ezt követő években sem áll meg.
Soltész Miklós elmondta, hogy 2006-ban gáz- és távhő-kompenzációra 208 milliárd forintot biztosított a költségvetés, s az összeg 2007-ben már 110 milliárd forintra csökkent. A politikus szerint a támogatás folyamatos csökkentése azt jelenti, hogy míg korábban a középosztályba tartozó családok estek ki a támogatásból, addig ma már a legszegényebb emberek is elesnek attól. „A családok elviselni ezt már nem tudják” – szögezte le.
A politikus azt mondta, hogy a kormány az idén már négy alkalommal emelte a gáz árát, ami azt jelenti, hogy egy átlagos magyar család – amely nem kap támogatást – havi négyezer forinttal, egy év alatt pedig csaknem 50 ezer forinttal fizet többet a gázszolgáltatásért. Ezért egyértelműen senki és semmi más nem felelős, mint Gyurcsány Ferenc és az a szocialista politika, aki és amely 2005-ben megegyezett a nagy gázszolgáltatókkal, hogy 2006 elején nem emelik a gáz árát, csak a választások után. Ennek az árát fizetjük meg nagyrészt most, ebben az időszakban – fogalmazott Soltész Miklós, leszögezve, hogy a mai helyzetre csak egy megoldás van, az előrehozott választások megtartása.