Havril András: a magyar katonát mindenhol elismerik

– Cipruson dicsérték a magyar katonák felkészültségét. Ez az általános tapasztalat mindenütt a missziós tevékenységünkről? 

– A magyar katonát elismerik mindenhol a világon – kezdte Havril András vezérezredes. – Ami külön dicséretes, hogy a jó teljesítmény szerénységgel is párosul. Persze ahhoz, hogy legyen mire szerénynek lenni, fontos a megfelelő kiképzés és az, hogy a különféle missziókban másokkal együttműködve mindig tanulunk, fejlődünk. Nagyon jó érzés, hogy a magyar társadalomban is elismerik a missziós feladatokat végző katonát.

– Nem kell nagyobb elismerés annál, mint hogy szerették volna emelni a ciprusi magyar kontingens létszámát. Ön azonban nemet mondott erre. Miért?

– Azért, mert van egy parlamenti felhatalmazásunk, amely alapján egyszerre ezer magyar katona szolgálhat külföldön. Ekkora létszámot engednek meg lehetőségeink. Ez éppen annyi katona, amennyivel színvonalesés nélkül el tudjuk látni feladatainkat. Ráadásul a Magyar Honvédség békemissziókban szolgáló erőinek nagy részét lekötik a balkáni és afganisztáni feladataik, így  kijelenthető, hogy hazánk nem tervezi az UNFICYP missziójának bővítését.

– Akkor miről szól az az új missziós koncepció, amelyben meghatározták a következő esztendők feladatait?

– Az egyik fontos cél, hogy már eljutottunk arra szintre, amikor vezető szerepet is képesek vagyunk betölteni egy nemzetközi zászlóaljban.
A koszovói Pec város térségében felállítandó, zászlóalj szintű katonai szervezetben a magyarok mellett szlovén katonák is szolgálnak.
A következő lépcsőfok egy önálló magyar zászlóalj felállítása lesz.

– Tud olyan részterületet mondani, amelyben minden kétséget kizáróan a világ élvonalában vagyunk?

– Abban mindenki egyetért, hogy a magyar műszakiak és egészségügyiek nagyon elismertek.

– Talán kellemetlen erről beszélni, de az elmúlt időszak afganisztáni halálesetei nem vetették vissza katonáink érdeklődését a missziós feladatok iránt?

– Nyugodtan állíthatom, hogy nem. A katona ugyanis pontosan tudja, hogy mit vállal, ha ilyen feladatra jelentkezik. Ugyanakkor fontos megemlíteni, hogy az ilyen esetek nem elrettentők, hanem inkább az összefogást erősítik. Ilyenkor azokat a megoldásokat keresik a katonák, hogy egymást segítve miként lehet talán kikerülni, megelőzni az életveszélyes helyzetet. Amit fontosnak tartok még ebben a kérdéskörben, az a család. Ha például egy háromgyerekes apa nem akar életveszélyes feladatot vállalni, azt a döntést nekünk el kell fogadnunk.