2008.09.11. 19:19
Hétfőn hallgatja meg a Sporttanács Sárközyt
„A Nemzeti Sporttanács (NST) élére a miniszterelnök által felkért Sárközy Tamást hétfőn hallgatja meg az Országgyűlés sport- és turisztikai bizottsága” – jelentette be csütörtökön Bánki Erik.
A bizottság fideszes elnöke egyelőre nem árulta el, hogy támogatják-e a korábban Magyar Jégkorong Szövetséget elnökként vezető és a sporttörvény megalkotásában részt vett Sárközy kinevezését. Azt azonban hozzátette, hogy a sporttanács elnökének kinevezéséhez nem szükséges a sport- és turisztikai bizottság tagjainak többségi igen szavazata. A sporttörvény úgy fogalmaz, hogy „a tanács elnökét a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök nevezi ki a jelölt illetékes országgyűlési bizottság által történt meghallgatását követően”.
„A Nemzeti Sporttanács eddig gyakorlatilag egy gittegyletként működött” – jelentette ki Bánki Erik. A fideszes honatya szerint fennállása óta semmilyen érdemi javaslatot nem tudott tenni a kormányzat felé, megfelelő lobbiereje sem volt, és többlettámogatást sem tudott szerezni a magyar sportnak. „Sárközy Tamástól azt várjuk, hogy befolyását kihasználva az eddigiekkel ellentétben eredményesen és hatékonyan működjön a tanács és a magyar sport érdekeit szolgáló, a kormány által hasznosítható javaslatokat fogalmazzon meg” – nyilatkozta a bizottsági elnök. A Fidesz szeretné elérni, hogy Sárközy támogassa a Fidesz olimpiai törvényjavaslatát, amely garantálná az infrastrukturális, pénzügyi és sportegészségügyi feltételeket ahhoz, hogy a magyar sport versenyképes legyen a 2012-es londoni olimpián.
Bánki Erik elmondta, a sportügyekben illetékes parlamenti bizottság hétfői ülésének másik napirendi pontja a Nemzeti Sporttanács eddigi tevékenységéről szóló beszámoló lesz. Mivel a tanácsot megalakulásától elnökként vezető Vitray Tamás már az olimpia előtt lemondott tisztségéről, Sárközy Tamást pedig még nem nevezték ki, ezért Bánki szerint a beszámoló előterjesztője Gyenesei István sportért felelős önkormányzati miniszter, mint az NST társelnöke, vagy ifj. Török Ottó sportszakállamtikár, vagy Komlósi Gábor, az NST főtitkára lehet.
Azzal kapcsolatban, hogy a kormány által a NST-től kért olimpiai értékelés elkészítésével sem Vitray, sem Sárközy nem kíván foglalkozni, Bánki Eriknek az a véleménye, hogy az értékelés elvégzése a Magyar Olimpiai Bizottság és a szakszövetségek feladata.
A Nemzeti Sporttanács tagjai:
– a köztársasági elnök által kinevezett elnök– a sportért felelős miniszter, mint társelnök
– az oktatási és kulturális miniszter
– az egészségügyi miniszter
– a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke
– a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke
– a nemzeti sportszövetségek elnökei (Nemzeti Sportszövetség, Nemzeti Szabadidősport Szövetség, Fogyatékosok Nemzeti Sportszövetsége)
– a Wesselényi Miklós Sportközalapítvány kuratóriumának elnöke
– a Sportegyesületek Országos Szövetségének elnöke
– az Országgyűlés sport- és turisztikai bizottságának elnöke
– a települési, területi önkormányzatok országos szövetségeinek képviselője
– a diáksport és a főiskolai, egyetemi sport szövetségeinek képviselője
– a testnevelőtanárok egyesületei által jelölt személy
– a sportot támogató üzleti vállalkozások (Szponzorok Tanácsa) képviselője
– a Nemzet Sportolói által saját soraikból választott személy
– a sportért felelős miniszter, mint társelnök
– az oktatási és kulturális miniszter
– az egészségügyi miniszter
– a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke
– a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke
– a nemzeti sportszövetségek elnökei (Nemzeti Sportszövetség, Nemzeti Szabadidősport Szövetség, Fogyatékosok Nemzeti Sportszövetsége)
– a Wesselényi Miklós Sportközalapítvány kuratóriumának elnöke
– a Sportegyesületek Országos Szövetségének elnöke
– az Országgyűlés sport- és turisztikai bizottságának elnöke
– a települési, területi önkormányzatok országos szövetségeinek képviselője
– a diáksport és a főiskolai, egyetemi sport szövetségeinek képviselője
– a testnevelőtanárok egyesületei által jelölt személy
– a sportot támogató üzleti vállalkozások (Szponzorok Tanácsa) képviselője
– a Nemzet Sportolói által saját soraikból választott személy -->