2008.09.19. 09:29
Hokis edzés a kintről beszűrődő fényben
Több millió forintos közüzemi tartozás miatt kikapcsolták a gáz- és áramszolgáltatást a zalaegerszegi jégcsarnokban. A szerdai hokis edzést már a kintről beszűrődő fényben tartották – írta pénteki számában a Zalai Hírlap.
A jégcsarnok legnagyobb bevételét eddig az a 27 millió forint jelentette, amit a város évente fizetett a diákok jéghasználatáért. A közgyűlés azonban ez év júniusában azonnali hatállyal felbontotta a szerződést, ugyanis a kft. ellen májusban bírósági végrehajtás indult. A megállapodást 2007 januárjában az önkormányzat azzal a feltétellel kötötte meg, hogy a cég megszünteti az ellene folyó végrehajtási eljárást. Ez akkor meg is történt, de októberben, majd ez év májusában is újabb eljárás indult a kft. ellen – olvasható a cikkben.
Az energiaszolgáltatóknak egy-két havi számlával, néhány millió forinttal tartoznak, amit rövid időn belül rendezni lehet. Az edzések is folytatódnak, az iskolásoknak továbbra is biztosítják a jégidőt, amiről az önkormányzattal folyamatosan egyeztetnek – nyilatkozta Profusz Róbert, a cég vezetője.
Gyimesi Endre polgármester elmondta, hogy a város levélben kért rövid határidejű haladékot az energiaszolgáltatótól, de a jégidőre vonatkozó szerződésről csak a végrehajtási eljárás lezárása után tárgyalnak a céggel.
A szakemberek szerint még napokig nem okozhat gondokat az olvadás, így a hét végi rendezvények nem maradnak el.