2008.09.02. 13:11
Holttestükért öltek idős embereket
Feltehetően száznál is több fogyatékos, illetve idős embert ölt meg egy banda Kínában, hogy holttestüket áruba bocsássa.
A bizarr gyilkosságsorozat hátterében az áll, hogy miközben a kínaiak hagyományos temetéssel szeretnék biztosítani halottaik nyugodalmát,
a kommunista éra elmúlt ötven éve alatt a hatalom igyekezett visszaszorítani ezt a fajta temetkezést a hamvasztás javára.
A bűnözők az áldozatok holttestét tehetős családoknak adták el, amelyek halott rokonaik helyett elhamvasztatták, eleget téve az elvárásoknak, majd szép csöndben elföldelték hozzátartozóikat – közölte egy dél-kínai napilap.
A magatehetetlen, részben szellemi fogyatékos embereket a bűnözők egy elhagyatott helyre hurcolták, ahol megmérgezték vagy megfojtották őket. Az újság szerint egyelőre hét gyanúsítottat vett őrizetbe a dél-kínai Kuangtung (Guangdong) tartomány rendőrsége. A holttesteket egyenként tízezer jüanért (240 ezer forint) árulta a banda.
A hagyományos temetést részben a nagy helyigény, részben a babonaság elleni küzdelem miatt nézik rossz szemmel a kínai hatóságok.