2008.09.12. 08:43
Két bolgár súlyemelőt örökre, kilencet négy évre eltiltottak
Kilenc bolgár súlyemelőt négy évre, további kettőt pedig örökre eltiltottak a versenyzéstől doppingolás miatt. Az olimpiára készülő sportolókat júniusban, edzőtáborozás közben ellenőrizték, és a vizsgálat során a tiltólistán szereplő metandienon nyomára bukkantak a szervezetükben.
A döntés nyomán hat férfi – Velicsko Csolakov, Demir Demirev, Mehmed Fikretov, Ivajlo Filev, Ivan Markov és a tavaly világbajnok Ivan Sztoicov –, valamint három női – Guergana Kirilova, Milka Maneva és Donka Mincseva – versenyzőnek kell négy évig távol maradnia a súlyemelő viadaloktól, míg Alan Cagaev és Georgi Markov visszaesőként kénytelen befejezni sportpályafutását.
A Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) az eltiltások mellett 645 ezer dollár bírság megfizetésére kötelezte tagszervezetét. A bolgár szövetség a botrány kirobbanásakor közölte: egyetlen versenyzőt sem küld a pekingi ötkarikás játékokra.