2008.09.18. 14:54
Két kiemelt egészségügyi projektről döntött a kormány
Két egészségügyi intézmény fejlesztéséről döntött a kormány: az Országos Onkológiai Intézet (OOI) és a Váci Jávorszky Ödön Kórház kap fejlesztési támogatást – jelentette be Budai Bernadett kormányszóvivő csütörtökön, az onkológiai intézetben tartott kormányszóvivői tájékoztatón.
A két intézmény összesen 8,3 milliárd forintos fejlesztési pénzhez jut, amelyből 7,4 milliárd uniós forrás, a többi önrész – tette hozzá a kormányszóvivő. Budai Bernadett a részletekről beszámolva elmondta: az onkológiai intézetben, amely a jövőben Közép-magyarországi Onkológiai Centrumként működik majd, a fejlesztési pénzek nyomán új diagnosztikai, ambuláns és sebészeti tömb jön létre. A beruházás összköltsége 6 milliárd forint, amelyből az uniós forrás 5,4 milliárd. A beruházások 2010-re készülnek el, és az intézmény megfelel majd az európai rákcentrumok által támasztott követelményeknek, európai szintű ellátást nyújtva.
A Váci Jávorszky Ödön Kórházban 2,3 milliárd forintos összköltséggel valósulnak meg a beruházások, szintén 2010-es határidővel – mondta a kormányszóvivő. Az átalakításoknak köszönhetően itt a kórtermek újulnak meg, valamint korszerűsítik az energiafelhasználást, de ebben a kórházban is felújítják a műtőblokkot, a laboratóriumot és a radiológiai osztályt is. Székely Tamás egészségügyi miniszter a sajtótájékoztatón elmondta: az uniós források lehívása folyamatos lesz, és a fejlesztések nyomán az Országos Onkológiai Intézetben (OOI) megvalósulhat az európai szintű gyógyítás, kezdve a diagnosztikától, a műtéti eljáráson keresztül a rehabilitációig. A centrumban úgynevezett onkoteamek dolgoznak majd, így a betegek komplex kezelésben részesülhetnek – tette hozzá a szaktárca vezetője.
Kásler Miklós professzor, az OOI főigazgatója örömét fejezte ki, hogy a kormány döntött e két intézmény fejlesztéséről. Az intézet az utóbbi években megkétszerezte-háromszorozta betegellátását, azonban az épületek és az eszközpark nem tudott megújulni. A főigazgató szerint a beruházás nyomán csökkenhet a várakozási idő, a pácienseket megfelelő időben és körülmények között tudják ellátni. Az egészségügyi miniszter hozzátette: az Új Magyarország Fejlesztési Terv forrásaiból 14 milliárd forint támogatásból fejlesztik a vidéki intézményeket, és korszerű regionális onkológiai hálózat kialakítása valósulhat meg. Kásler Miklós elmondta: Magyarországon évente 68 ezer új daganatos megbetegedést regisztrálnak, és évente 33 ezren halnak meg valamilyen rákos elváltozás következtében.