2008.09.11. 15:05
Kilencmilliárd népegészségügyre
Népegészségügyi célokra 8,9 milliárd forint pályázati forrást nyit meg a kormányzat; ennek legnagyobb részét, hatmilliárd forintot kistérségi egészségmegőrző célokra fordíthatnak – jelentette be Kökény Mihály, az Országgyűlés szakbizottságának szocialista elnöke.
A politikus az ÁNTSZ-ben rendezett konferencia után azt közölte, az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) keretében biztosított európai uniós források pályázatait 2008 végéig, illetve 2009 elejéig hirdetik meg.
A forrásokat öt területen használhatják fel. Így 500 millió forintot adnak arra, hogy egészségfejlesztési ismereteket dolgozzanak ki és vezessenek be az iskolai oktatásban. Hatmilliárd forintot úgynevezett „egészségmagatartást formáló életmódprogramokra” nyújtanak;
a programmal elsősorban a hátrányos helyzetű települések, illetve
a kistérségek vehetnek részt. A cél a helyi szereplők összefogása, a partnerség megteremtése; a kormányzat azt szeretné, ha a programokat a települési "egészségtervekbe” ágyaznák be.
Az ÁNTSZ 900 millió forintot kap a szűrőprogramok országos kommunikációjának jobb megszervezésére, és további közel egymilliárdot arra, hogy a Debreceni Orvostudományi Egyetemmel közösen térségi egészségmonitorozási rendszert hozzanak létre. Félmilliárd forintot nyújtanak továbbá az Országos Gyermek-egészségügyi Intézet a kora gyermekkori egészségfejlesztési célokra. Falus Ferenc országos tiszti főorvos a sajtótájékoztatón a legfontosabb népegészségügyi célnak
az egészségben eltöltött életévek számának a növelését, illetve a már megromlott egészségűeknél az önellátó képesség minél további fenntartását mondta. Mint közölte, az e céloknak megfelelő egészségmagatartási mintákat próbálják propagálni, tehát a több mozgás, helyes táplálkozás és a káros szenvedélyektől mentes élet mintáját kívánják népszerűsíteni.