2008.09.13. 14:38
Kitépték a bankautomatát
Kiszakítottak a helyéről egy bankautomatát Solymáron. A tettesek egy teherautóhoz rögzített drótkötél segítségével lopták el a készüléket – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
Beluzsárné Belicza Andrea közlése szerint éjjel három óra körül lopták el a bankautomatát, amit a tettesek drótkötéllel rántottak ki a helyéről. A készüléket egy másik autóra kapcsolt utánfutóra tették, úgy vitték el a helyszínről. A történteket a bank biztonsági kamerája rögzítette. A rendőrök elemzik a felvételt és szemtanúkat is keresnek.
A sajtóügyeletes nem sokkal tíz óra előtt azt közölte, hogy a megyei kapitányság rendőrei jelenleg is helyszínelnek. A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNYI) munkatársaival közösen azt vizsgálják, hogy a történtek összefüggésbe hozhatók-e a közelmúltbeli hasonló esetekkel, amiket egyesítettek és amelyek ügyében az NNYI nyomoz.
A távirati iroda helyszínen tartózkodó tudósítójának beszámolója szerint az automata a Budapest Bank solymári fiókjának előterében található. Az automata a földhöz volt rögzítve, onnan szakították ki a tettesek. A bűncselekménnyel az elkövetők megrongálták az előtérbe vezető ajtót is.