2008.09.02. 14:51
Leépít a Hungerit az állatvédők nyomására
Leállították a hízottáru feldolgozását – 200 alkalmazott repül
A baromfifeldolgozó Hungerit Zrt. leállította a hízottáru feldolgozását szeptember 1-jével a Négy Mancs állatvédő alapítvány nyomására; ezzel az év végéig csaknem kétszáz dolgozótól kell megválnia a szentesi cégnek – mondta el Magyar József vezérigazgató.
Kifejtette: a leépítést ötvenfős csoportokban hajtják végre, amit a munkaügyi központnak már jeleztek, de az év végéig egészen biztos, hogy el kell bocsátaniuk a kétszáz embert. A vállalatnál 25-30 ezer hízott állatot dolgoztak fel hetente, kacsa mellett elsősorban libát. Most viszont ennyivel kevesebbet fognak feldolgozni, így a leépítés elkerülhetetlen.
A Négy Mancs Alapítvány azért indított kampányt a szentesi cég ellen, hogy hagyjon fel a hízottliba- és -kacsacomb, illetve -mell, valamint
a libamáj előállításával. Emellett feketelistára tette a Hungeritet, hogy
a nemzetközi áruházláncok ne rendeljenek tőlük kényszertömött jószágokból előállított élelmiszereket. Az állatvédő szervezet képviselőivel még az agrártárcánál folytatott egyeztetés sem hozott eredményt,
a gyártást le kellett állítani.
A cég sajátos helyzetben van, hiszen az említett termékeken túl csirke, pecsenyekacsa, illetve -liba feldolgozásával és készételek gyártásával is foglalkoznak. „Ha nem akartuk, hogy azok is a bojkottált termékek közé kerüljenek, és a cég összes, csaknem 2000 dolgozóját el kelljen bocsátani, kénytelenek voltunk a hízottáru-feldolgozást befejezni"
– mondta el Magyar József.
Ezzel a lépéssel 2,5-3 milliárd forint árbevételkiesést könyvelhet el a vállalat az idén – tette hozzá a vezető. Tavaly a cég csaknem 34 milliárdos forgalommal zárt, és 2008-ban is ennyit terveztek.
Annak, hogy a konkurenciát miért nem sújtja a rendelkezés, Magyar József szerint az lehet az oka, hogy ők csak a hízottáru-feldolgozással foglalkoznak, és annak most is nagy a kereslete az európai piacon.
Európában egyébként hízottáruval foglalkoznak Spanyolországban, Franciaországban, Romániában, Bulgáriában, de ott elsősorban kacsát tömnek. A hízottliba-tenyésztés, és -feldolgozás 80 százaléka Magyarországon történik, ennek 40 százalékát Szentes biztosította.
A cégvezető szerint a külföldi partnerek nehezen, de tudomásul vették
a döntést, miután szerettek a magyar féllel dolgozni, hiszen a legnagyobb volument kínálta, megbízható mennyiségben. A Hungerit most a hízottáru helyett megpróbál pecsenyekacsát, illetve -libát szállítani, de a libamájat nem tudják pótolni.
Az osztrák Négy Mancs Alapítvány korábban azt ígérte a cégnek, hogy amennyiben befejezi a hízottáru-feldolgozást, azonnal leveszik
a feketelistáról. Ez kedd délutánig még nem történt meg, az állatvédők honlapján levő listán még ott látható a Hungerit Zrt. is.