2008.09.03. 15:23
Lezsák Sándor: húsz évvel ezelőtt alakult meg az MDF
Húsz évvel ezelőtt, Lakiteleken jelentette be a Magyar Demokrata Fórum, hogy a jövőben önálló szervezetként működik
Húsz évvel ezelőtt, Lakiteleken jelentette be a Magyar Demokrata Fórum, hogy a jövőben önálló szervezetként működik; erről Lezsák Sándor, az MDF egyik alapítója, jelenleg a Nemzeti Fórum elnöke, fideszes országgyűlési képviselő beszélt szerdán Budapesten a sajtótájékoztatón.
„A tilalom és a tűrés határán szerveződtünk” – fogalmazott a politikus abból az alkalomból, hogy az MDF az 1987-es lakiteleki találkozó után egy évvel később, 1988. szeptember 3-án, a 2. lakiteleki találkozón alakult meg, mint független társadalmi szervezet.
Mint kiemelte, az volt a szándékuk, hogy az MDF olyan mozgósító erő legyen, amely képes az országban gondolatokat és megoldási javaslatokat felszínre hozni.
Az ellenzéki képviselő szerint a közelmúltban lezajlott népszavazás bizonyította, hogy létrejött egy „új többség” az országban, amely nem egy jövőkép, hanem a Gyurcsány-kormány ellenében alakult.