2008.09.02. 16:07
Lövétei: a szakértői kormányzás politikai fogalom
A szakértői kormányzás nem alkotmányossági fogalom, a politikai értelemben vett szakértői kormányt szükséghelyzetben egy adott program végrehajtásával bízzák meg
A szakértői kormányzás nem alkotmányossági fogalom, a politikai értelemben vett szakértői kormányt szükséghelyzetben egy adott program végrehajtásával bízzák meg – közölte Lövétei István alkotmányjogász kedden az MTI megkeresésére.
Lövétei István szerint alkotmányossági szempontból csak az értelmezhető, hogy hivatalban van-e egy kormány vagy sem, illetve rendelkezik-e a törvényalkotást biztosító parlamenti szavazati többséggel. Ez persze lehet kisebbségi kormány is, ha az Országgyűlésben a szavazatok többségét biztosítani tudja – tette hozzá.
Míg egy politikai kormány viszonylag szabadon alakítja a maga kormányzati politikáját, addig egy szakértői kormány csak a számára előre meghatározott programokat teljesítheti. A szakértői kormány parlamenti támogatása előre rögzített feladatok végrehajtására szól; ezeket a célokat pedig egy adott „szükséghelyzet” feloldására kompromisszumot kötő erők határozzák meg, így a kormány mandátuma ilyenkor szigorúan csak a program végrehajtására szól.