2008.09.18. 07:10
Negatív nézőrekord lesz az Oscaron?
Az amerikai filmakadémia 81. díjkiosztó ceremóniáját február 22-re, vasárnapra időzítették, ami azonban öt nappal az után következik, hogy az ország áttér a digitális tévéadásra. Így az az amerikai, aki nem kap észbe idejében, azaz nem szerzi be az áttéréshez szükséges technikai felszerelést, az analóg adást vevő készülékén semmit sem lát majd a vörös szőnyeges sztárparádéból.
Elkerülhető lenne a fiaskó, ha az Oscar-gála visszakerülne a korábban megszokott, márciusi időpontra, legalább erre az egy alkalomra. A díjkiosztó szezont az utóbbi időben évről évre egyre korábban rendezik, az Arany Glóbuszokat például még sohasem osztották ki olyan korán, mint amikor a következő gála lesz, vagyis január 11-én.
Az amerikai filmakadémia egyelőre hajthatatlan, nem tolja el a Kodak színházban tartandó gálát. És bizakodó is: szerinte a ceremóniát sokkal többen fogják nézni, mint tavaly, amikor 32 millió kíváncsi emberrel negatív rekordot döntött a nézőszám.