2008.09.29. 19:18
Nem hat, hanem nyolc, akár tíz évben gondolkodom
Nem hat évben, hanem nyolcban, vagy akár tízben gondolkodom – mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök arra a kérdésre, hogy kormányfőként kitölti-e a 2010-ig tartó ciklust.
A miniszterelnök erről annak kapcsán beszélt az MTI-nek, hogy hétfőtől ő a leghosszabb ideje hivatalban lévő kormányfő a rendszerváltás után.
A kormányfő úgy fogalmazott: a legelső perctől kezdve ugyanaz fűti, hogy segítse egy nyugatos világ, polgári demokrácia létrejöttét Magyarországon. Mint mondta, bár a körülmények változatosak, de a politikája ugyanarról szól. Időnként sikerek, máskor hibák övezik
– jegyezte meg. Gyurcsány Ferenc szavai szerint a politikától sok mindent – jót is, rosszat is – kapott, és tanult. „Azt mindenképpen, hogy a politika hosszabb távú, mint a maratoni futás, pedig az is nagyon hosszú. Sosem a pillanattal kell foglalkozni, hanem azzal, hogy hosszú távon mit lehet tenni az ország érdekében” – vélekedett.
Gyurcsány Ferenc négy éve, 2004. szeptember 29-én tette le első miniszterelnöki esküjét, majd két évvel ezelőtt, a 2006-os választások után ismét esküt tehetett a parlament előtt. Ezzel a rendszerváltás után ő a leghosszabb ideig hivatalban lévő miniszterelnök: megelőzte Horn Gyulát, aki 1994. július 15. és 1998. július 6. között, illetve Orbán Viktort, aki 1998. július 6. és 2002. május 26. között volt kormányfő.
– mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök arra a kérdésre, hogy kormányfőként kitölti-e a 2010-ig tartó ciklust. -->