2008.09.22. 14:14
Nem tárgyalnak a Megegyezésről
Az Országgyűlés nem veszi napirendre a Fidesz javaslatát, hogy szavazzanak a miniszterelnök által korábban nyilvánosságra hozott Megegyezés című programról – közölte az Országgyűlés elnöke hétfőn, a házbizottság rendkívüli ülése után.
Szili Katalin elmondta: az alkotmányügyi bizottság véleménye szerint a javaslat nincs abban az állapotban, hogy a parlament dönteni tudjon róla.
A Fidesz a múlt hétfőn kezdeményezte, hogy az Országgyűlés a házszabálytól eltéréssel szavazzon az általa benyújtott javaslatról.
A rendkívüli házbizottsági ülésen szó volt arról is, hogy szavaznak a Nabucco földgázvezeték előkészítésének és megvalósításának folyamatát segítő eseti bizottság felállításáról. Mint elhangzott: van lehetőség arra, hogy a házszabálytól eltéréssel még a nap folyamán szavazzon a parlament a pártalapítványokról szóló törvényjavaslatról. Szili Katalin tájékoztatása szerint ehhez délután három óráig lehet módosító indítványt benyújtani.