2008.09.05. 15:52
Olsen három pontot vár bandájától
Nehéz mérkőzésre, de három pont megszerzésére számít Morten Olsen, a Puskás Ferenc Stadionban szombaton 19.45-kor kezdődő világbajnoki selejtezőn.
– Ma már nincs könnyű mérkőzés, a világ futballja kiegyenlítődött. Az első mérkőzés pedig mindig különösen nehéz, hiszen valamennyi csapat rendkívül motiváltan lép pályára. Érthetően az összes együttes úgy érzi, ez az a pillanat, amit meg kell ragadnia, hiszen ekkor még minden résztvevőnek reális esélye van a kvalifikációra – mondta a dán labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.
A csoport erőviszonyait firtató kérdésre úgy válaszolt, hogy Portugália válogatottja kiemelkedik a szextettből, mert igazi világklasszisokkal teletűzdelt gárda, amit minden egyes világversenyen bizonyít. Ugyanakkor a dán, a svéd, a magyar és az albán nemzeti együttes között nincs nagy különbség, köztük a pillanatnyi forma fog dönteni.
– A magyarok várhatóan nagyon harcosan lépnek majd fel, mivel hazai pályán lesznek, ráadásul nyilvánvalóan bizonyítani akarnak az új szövetségi kapitánynak. Éppen ezért nagyon nehéz találkozóra számítok, de természetesen csak a három pont megszerzése elfogadható eredmény tőlünk, ami nagy lökést adhatna a folytatásra – árulta el Olsen.
A dánoknál egyelőre kérdéses az Arsenalt erősítő Nicklas Bendtner, a Feyenoordban futballozó Jon Dahl Tomasson, és a Stoke City kapusa, Thomas Sörensen szereplése is.