2008.09.10. 09:06
Sárospatakon is életbe lép a szeszrendelet
Néhány kivételtől eltekintve tilos a szeszesital-fogyasztás a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sárospatak közterületein, a rendelet október 15-én lép hatályba a településen.
Hörcsik Richárd polgármester tájékoztatása szerint Sárospatak képviselő-testülete a közrendet, a köznyugalmat veszélyeztető magatartások visszaszorítása érdekében hozta meg a közterületen történő szeszesital-fogyasztás tilalmáról szóló rendeletét. Hozzátette: a cél az, hogy a városképi, idegenforgalmi és közbiztonsági szempontok figyelembe vételével szabályozzák a közterületen történő alkoholfogyasztás rendjét.
Mint mondta: a szabályozás alapján tilos szeszes italt fogyasztani Sárospatak közterületein, ugyanakkor ez nem vonatkozik az érvényes közterület-használati és működési engedéllyel rendelkező vendéglátó egységek teraszára, előkertjére, kitelepülésének területére, illetve az engedéllyel szervezett és engedéllyel rendelkező rendezvény területére az esemény ideje alatt, valamint szilveszteri időszakban (december 31-én 18.00 órától a következő év január 1-jén 6.00 óráig).
Megjegyezte: aki a tilalmat megszegi, szabálysértést követ el, amiért 50 ezer forintig terjedő pénzbírsággal is sújtható.