2008.09.19. 19:05
Sokadik viszály az MDF-ben
Viharos múltja és viharos közelmúltja van az MDF-nek. A rendszerváltás egyik legnagyobb pártja mára csupán 11 fős frakcióval rendelkezik, mégis sok múlhat rajta a jelenlegi politikai viszonyok közepette.
A 21 éves MDF a rendszerváltás idején - az SZDSZ-hez hasonlóan - gyűjtőpárt volt, vagyis számos jobboldali irányzatot fogott össze. Tagjai között egyaránt voltak konzervatív nemzeti liberálisok, népi-nemzeti irányultságúak, kereszténydemokraták és radikálisabb jobboldaliak. A párt 1990-es kormányra kerülése után nem is tudta hosszú ideig egyben tartani a több különböző irányzatot: Csurka István nagy vitákat kiváltó, Néhány gondolat című dolgozatának megjelenését követően Csurka vezetésével többen kiváltak az MDF-ből, és megalakították a Magyar Igazság és Élet Pártját, illetve egyes demokrata fórumos képviselők a Fideszbe léptek át.
Orbán Viktornak már teljesen mindegy
A Fidesz elnöke a 2002-es választási vereség után több alkalommal kísérelte meg pártjához közelíteni az MDF-et, ám Dávid Ibolya mindannyiszor visszautasította. A Fidesz 2004-ben közös listát szeretett volna állítani az európai parlamenti választásra, de az MDF ellenállt. A korábbi koalíciós partnerek viszonya egészen elhidegült. Orbán csütörtöki, Fodor Gábor SZDSZ-elnökkel folytatott tárgyalása után egyenesen úgy nyilatkozott: "Számunkra lényegtelen kérdés, milyen névre hallgat az MDF elnöke".
Az MDF nemzeti liberális, mérsékeltebb szárnya sem tudta sokáig érvényesíteni érdekeit, és a párt 10. országos gyűlése után a Szabó Ivánhoz köthető politikusok megalapították a Magyar Demokrata Néppártot. Ebbe a csoportba tartozott Barsyné Pataki Etelka, aki ma a Fidesz európai parlamenti képviselője, Zsigmond Attila, az MDF egykori szóvivője és Pusztai Erzsébet volt népjóléti államtitkár. Közülük később néhányan visszatértek az MDF-be.
A demokrata fórum 1998-ban a Fidesszel újra kormányzati tényező lett, Dávid Ibolya pedig igazságügy-miniszter. A politikus közel tíz éve vezeti a pártot, az MDF elnökei közül ő a leghosszabb ideje regnáló elnök. A párt élete viszont továbbre sem mentes a konfliktusoktól azóta sem. Újabb képviselők ültek át a Fidesz frakciójába - a pártalapító Lezsák Sándorral az élen -, legutóbb, az adatgyűjtési botrány kirobbanása után a Dáviddal szemben az elnökségre aspiráló Almássy Kornél jelentette be: visszalép az elnökjelöltségtől. Az MDF azonban a viszályok ellenére is önálló tudott maradni. Dávid Ibolya többször is visszaverte a Fidesz integráló törekvéseit, az európai parlamenti választáson 2004-ben bejuttattak egy képviselőt Strasbourgba, a 2006-os választáson - sokak szerint a Tisztelet Társasága nevű, az MSZP-t megjárt Schmuck Andor által ismertté vált szervezet segítségével - bejutottak a parlamentbe.
[caption id="" align="alignleft" width="100"] Bíró Zoltán
[/caption]Az MDF első elnöke, 1987-től 1989-ig vezette a pártot. Még az első szabad választás előtt lemondott tisztségéről, később az MDF-ből is kilépett. Pozsgay Imrével együtt létrehozták a Nemzeti Demokrata Szövetséget, melynek társelnöke volt a párt megszűntéig.
[caption id="" align="alignright" width="100"] Antall József
[/caption]A rendszerváltás utáni első miniszterelnök haláláig volt az MDF elnöke. Vezetésével megnyerték az 1990-es választást. Antall alatt következett be az első szakadás a pártban: 1993-ban kizárták Csurkáékat, a liberálisok is elhagyták a fórumot.
[caption id="" align="alignleft" width="100"] Für Lajos
[/caption]Antall halála után vette át az MDF vezetését, 1996-ig volt elnök. Az 1994-es választáson a demokrata fórum ellenzékbe került, az 1990-ben szerzett 164 mandátumának száma 38-ra csökkent. Für 1996-ban lemondott az elnökségről, és kilépett az MDF-ből.
[caption id="" align="alignright" width="100"] Lezsák Sándor
[/caption]A demokrata fórum negyedik elnökét Szabó Iván ellenében választották meg. A pártban ezután ismét szakadás következett be: Szabó hívei távoztak, és létrehozták a Magyar Demokrata Néppártot. Lezsák 1999-nem már nem indult újra az elnöki tisztségért.
[caption id="" align="alignleft" width="100"] Dávid Ibolya
[/caption]Tíz éve volt az MDF tagja, amikor elnökké választották, 1999 óta a párt elnöke. Az Orbán-kormányban egyetlen MDF-es miniszterként - az igazságügyi tárcát vitte. A frakció 2004-ben kettészakadt: Lezsák Sándorral az élen újabb képviselők hagyták el a pártot.
Megfigyelési botrány és hatalmi harc
A Nemzeti Nyomozó Irodának az UD Vagyonvédelmi Zrt. nevű cégnél tartott házkutatása után robbant ki az a megfigyelési botrány, ami nem hagyta érintetlenül az MDF elnökségéért folyó harcot. Dávid Ibolya szerint Almássy Kornél, a párt alelnöke érintett lehetett egy, az ő személyére vonatkozó adatgyűjtésben. A pártelnök azt mondta, egy vállalkozó az UD Zrt.-t bízta meg, hogy terhelő adatokat gyűjtsön róla. Az MDF-elnökségre pályázó Almássy erre úgy reagált: egyszer valóban találkozott az UD Zrt. vezetőjével, de egészen másra adott nekik megbízást. Az ügy, amelyben a megbízást finanszírozóként Stumpf István neve is szerepelt, illetve felbukkant benne Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója, az MDF szempontjából egyelőre úgy áll, hogy Almássy visszalépett az elnökjelöltségtől.