2008.09.30. 10:27
Szerdán rajtol a női kosárlabda NB I
Szerdán rajtol el a női kosárlabda NB I 2008/2009-es idénye, amelynek ezúttal is a címvédő MKB-Euroleasing Sopron és a legutóbb ezüstérmes MiZo Pécs 2010 a legnagyobb esélyese.
A két euroligás elitalakulat hegemóniája 1997-ig nyúlik vissza, akkor nyert ugyanis – az azóta megszűnt FTC révén – legutóbb másik csapat. Az elmúlt 11 évben jobbára a baranyai szurkolók örülhettek: a Rátgéber László vezényelte alakulatok hétszer diadalmaskodtak, míg a hűség városába négyszer került az aranyérem. A pécsieknél azonban nyáron bezárt a „Rátgéber-egyetem”: az újvidéki születésű sikeredző 15 év után az Euroliga-címvédő Szpartak Moszkvához szerződött, helyét eddigi segítője, Fűzy Ákos foglalta el. Ugyancsak elhagyta a Mecsekalját a Brno kedvéért a válogatottban is remeklő Fegyverneky Zsófia, Sopronba igazolt Tijána
A szerdai nyitókör párosításai:
Vasas-Csata–Szeviép-Szeged, 17.30Savaria-Szombathely–Zala Volán-ZTE, 17.30
Seat Foton Győr–MKB-Euroleasing Sopron, 18 óra
Atomerőmű KSC-Szekszárd–MiZo Pécs 2010, 18 óra
Ceglédi EKK–BSE, 18 óra
Szolnoki NKK–BEAC-Újbuda, 18 óra Krivacsevics – bár a két klub között vita dúl a játékjogáról, továbbá távozott a horvát Emilija Podrug és Jelena Ivezic, valamint a német Dorothea Richter. Pécset választotta ugyanakkor a szegedi Török Szilvia, a szerb Sara Krnjic, az olasz-amerikai Kelly Anne Mazzante és az amerikai Brooke Queenan, aki januárban érkező honfitársa, a centersztár Nicole Ohlde érkezéséig marad.
A soproni gárda Krivacseviccsel (?), az ausztrál Kathleen MacLeoddal és a WNBA-s Connecticut Sun soraiban keleti elődöntős Amber Holttal erősített, miközben hiányozni fog Székely Norbert edzéseiről Olekszandra Gorbunova, Albena Branzova, Iva Sliskovic, Németh Bernadett, Kocsis Boglárka és a hétszeres bajnokként visszavonult Károlyi Andrea. Ami a többieket illeti, leginkább a Szeviép-Szeged törhet borsot a két „nagy” orra alá, amely szombaton magabiztosan nyerte meg a zalaegerszegi Göcsej Kupát a BSE, a Szolnoki NKK és a házigazdák előtt.
mti A szerdai nyitókör párosításai: Vasas-Csata–Szeviép-Szeged, 17.30
Savaria-Szombathely–Zala Volán-ZTE, 17.30
Seat Foton Győr–MKB-Euroleasing Sopron, 18 óra
Atomerőmű KSC-Szekszárd–MiZo Pécs 2010, 18 óra
Ceglédi EKK–BSE, 18 óra
Szolnoki NKK–BEAC-Újbuda, 18 óra -->