2008.09.16. 17:09
Tízezer gyereket érintettek az iskolabezárások?
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) becslései szerint mintegy tízezer gyermeket érinthettek az iskolabezárások és az átszervezések az elmúlt nyáron.
Kerpen Gábor, a PDSZ elnöke erről kedden beszélt újságíróknak Budapesten, az oktatási tárca épületével szemben, ahol több civil szervezet fotókiállítást rendezett. A fotókon 150 olyan intézmény látható, amelynek a kapujára lakat került, vagy a felső tagozatát elvitték más településre a nyár folyamán. A szakszervezeti vezető azt mondta: az épületek sorsáról nincs információjuk.
Az Élőlánc a kisiskolákért mozgalom keretében rendezett kiállítás céljaként azt jelölte meg, hogy az oktatási minisztérium illetékesei lássák: intézkedéseik következtében sok intézmény szűnt meg. A bezárt iskolaépületek többségének az állaga nagyon jó, csak éppen gyerek nem járhat többet oda. Kerpen azt mondta, hogy a múlt nyáron 626 állami fenntartású intézményt zártak be, ezek mintegy felét átvették nem önkormányzati fenntartók. Végleg lakat került 253 intézményre.
– Már nem csak az egészségügyben, hanem a közoktatásban is privatizáció folyik – állapította meg a szakszervezeti vezető.