2008.09.21. 17:48
Valakiből milliárdos lett
Gazdára talált minden idők legnagyobb magyarországi hatoslottó-nyereménye a vasárnapi számhúzás után, a szerencsés nyertes közel hárommilliárd forintot vihet haza.
Somorai László, a Szerencsejáték Zrt. szóvivője elmondta: a mostani a harmadik legnagyobb főnyeremény a szerencsejátékok történetében. Ezen a héten 5,3 millió szelvény volt játékban, ami szintén rekordnak számít. A szóvivő azt azonban egyelőre nem tudta megmondani, hogy a szelvényt hol adták játékba. A 28 hete halmozódó nyeremény, amely adómentes:
2 958 307 350 forint. A nyerőszámok: 11, 18, 26, 42, 43, 45.
Somorai László hangsúlyozta: a nyertesnek 90 napja van arra, hogy az úgynevezett nagy nyertes telefonszámon jelentkezzen, a szám minden lottózóban megtalálható. Fontos az is, hogy az igazoló szelvényt is meg kell őrizni, hiszen csak ennek bemutatása után fizetik ki a nyereményt.
Magyarországon húsz éve lehet hatoslottót játszani.