2008.09.19. 13:36
Visszavonták a szigorítási javaslatot
Latorczai János és Salamon László, a KDNP országgyűlési képviselője visszavonta a büntető törvénykönyv módosítására benyújtott javaslatát a színesfémlopás és orgazdaság büntetési tételeinek szigorításáról.
Álláspontjuk szerint ugyanis az után, hogy a kormány, az MSZP, az SZDSZ és az MDF elfogadta Vas János MDF-es képviselő módosító javaslatát, a törvény az eredeti szándék gyenge karikatúrája lenne.
Erről Salamon László beszélt pénteki budapesti sajtótájékoztatóján, fiaskónak nevezve a javaslat sorsát. Hozzáfűzte: egyetért azzal, hogy már semmit nem lehet várni ettől a parlamenttől, amely még egy pártok fölött álló, össztársadalmi kérdésről sem tud megegyezni.
Döntésükről pénteken tájékoztatták Szili Katalin házelnököt. Salamon kitért arra is, hogy nem ez volt az első kísérletük: az elmúlt parlamenti ciklusban is próbálkoztak, de akkor a törvényhozás tárgysorozatba sem vette javaslatukat. A színesfémlopás, illetve az azzal összefüggő orgazdaság kapcsán kifejtette, hogy a lopás ténye mellett ez olyan területeket is érint, mint a kulturális javak védelme, a temetőkben nyugvók kegyeleti jogai, valamint a közlekedés biztonsága.