A régmúlt kávéházaiban otthonra leltek a betérők

„A kávéházban fény volt és meleg, s ha környezetünk gyertyavilágos sötétségéből oda beléptünk, akkor úgy éreztük, mégsem vagyunk annyira elhagyatottak. Ott voltak barátaink és ott volt minden nemzedékünk” – írta Füst Milán a századfordulón, amikor Budapesten több mint 550 kávéház működött. Az irodalmi és művészeti kávéházak voltak például a Korona, a Centrál, a Japán, az Országház és természetesen a New York – írja Barta László szakács, a múlt gasztronómiájának is kiváló ismerője.

Gárdonyi Géza naplójában ez áll: „megjött a csúnya utcaseprő, az őszi szél. Végig kotor az utcán, sarokba hordja a szemetet. Kávéházba szorítja az embert. (...) (A kávéházban) igen jól mulatok: egy kis újság, egy kis pletyka, csöndes kibicelés, a sakk és kártyaasztal mellett barátságos kézszorítások, különféle arcok és beszédek, biliárdvitézkedés.”
Szegeden híres volt a Kass-féle Hungária Kávéház. A 1880-as évek végén volt ott Mikszáth-, Dankó- és Gárdonyi-asztal is. Mikszáth asztalánál politizálni, Dankó Pistáénál zenélni és köhécselni, Gárdonyiénál komolykodni illett.

Erdélyi Náci, Fráter Lóránd és Dankó Pista muzsikáltak. Volt különleges ital is: a Kass-specialitás, az ún. Tisza spriccer, pezsgővel kevert vörösbor.