2008.10.15. 15:01
A zárószavazásig vinnék a Robin Hood-adót
Az MSZP el akarja vinni a zárószavazásig a Robin Hood-adót – nyilatkozta Kovács Tibor frakcióvezető-helyettes szerdán. Elmondta: a költségvetési bizottságban a kormány és az MSZP ellenében az ellenzéki többség támogatott egy SZDSZ-es módosító indítványt, ami az energiaszektor cégeinek nyolcszázalékos adóját kivenné a törvényjavaslatból.
A szocialista politikus kijelentette: a parlamentben a liberális módosító indítvány ellen szavaznak majd a szocialisták, emellett támogatják a távhőszolgáltatás versenyképesebbé tételéről szóló törvény elfogadását.
A költségvetési bizottság szerdai ülésén tárgyalták a Robin Hood-adóról szóló törvényhez benyújtott módosító indítványokat. A mintegy harminc indítványból csupán ötöt támogatott a kormány. Bár a kormány és az MSZP nem támogatta, a bizottság ellenzéki többséggel megszavazta Lakos Imre (SZDSZ) módosító javaslatát, ami azt kezdeményezi, hogy a törvényjavaslat második fejezete maradjon el. Ez a fejezet rendelkezne az energiacégeket jövő évtől két évig sújtó nyolcszázalékos adó megfizetéséről. „A Robin Hood-adó célja, hogy a távhő árának emelkedését a kormány a leginkább rászorultaknál kompenzálni tudja” – mondta Kovács Tibor.