2008.10.23. 10:41
Armstrongnak tetszik a Tour-terv
Lelkesen kommentálta a Tour de France kerékpáros körverseny jövő évi útvonaltervét Lance Armstrong, ez pedig egyes kommentárok szerint arra utaló jel, hogy a versenyzéshez 2009-ben visszatérő amerikai sztár hajlik a részvételre.
„Meglep a 2009-es Tour programja, tetszik az újító szándék és az érdekes útvonal – tudatta közleményben a viadal korábbi hétszeres győztese a jövő évi verseny szerdai bemutatója után. – A Monte-Carlóból induló 15 kilométeres egyéni időfutam, a visszatérés a csapatidőfutamhoz, az általam kedvelt helyszínek, így a Mont Ventoux újbóli felbukkanása, mind-mind olyan változtatás, aminél kedvezőbbet nem is remélhettem.”
Armstrong szeptember 9-én jelentette be, hogy három év kihagyás után visszatér, és jövőre szeretné nyolcadik alkalommal is megnyerni a világ legjelentősebb körversenyét. Később azonban úgy nyilatkozott, hogy az olasz körversenyen, a Giro d’Italián szerepel, és az lesz az egyetlen háromhetes viadala 2009-ben.
Most a közleményében arra utalt, hogy keresi a kontaktust a szervezőkkel. „Nem kevés feszültség, nézeteltérés volt korábban a szervezőkkel, de tisztában vagyok vele, hogy a lebonyolításért felelős ASO cég igazgatásában történtek változások. Arra törekszem, hogy ismét kialakuljon egy párbeszéd, ami kölcsönösen előnyére válhatna a két félnek” – utalt a kerékpáros arra, hogy az ASO élén Jean-Etienne Amaury váltotta Patrice Clercet.