2008.10.31. 14:37
Az MSZP nem fizetett Zuschlag Jánosnak
Az MSZP szóvivője cáfolta, hogy pártja fizetett volna Zuschlag Jánosnak képviselői mandátumáról való lemondásáért és azért, hogy ne tegyen beismerő vallomást.
Sem eddig, sem ezután nem volt és nem lesz olyan kifizetés, amelyet Lados István említett - fogalmazott Nyakó István. Hangsúlyozta: az MSZP, mint minden olyan párt, amely támogatást kap a magyar költségvetésből, évente elszámol az Állami Számvevőszéknek, és az elszámolást közzéteszik a Magyar Közlönyben.
Arra a kérdésre, hogy igaz-e, Gyurcsány Ferenc akkori sportminiszter trágár szavakkal érdeklődött Zuschlag Jánostól a pályázatairól, az akkori megbeszélésen részt vevő Nyakó István elmondta: arra nem emlékszik, hogy Lados István ott lett volna az MSZP-frakció ifjúsági munkacsoportjának az ágazati miniszterrel folytatott megbeszélésen. Arra viszont határozottan emlékszem - folytatta a képviselő - , hogy olyan kérdések, amelyek miatt most Lados Istvánnak gyanúsítottként a bíróság előtt kell felelnie, soha nem hangzottak el.