2008.10.13. 06:46
Az űrben van a hatodik turista
A világ talán legdrágább vakációját tölti éppen Richard Garriott, a világ hatodik űrturistája. A számítógépes játékok fejlesztéséből meggazdagodott amerikai férfi harmincmillió dollárnál is többet fizetett a felejthetetlen élményért.
[caption id="" align="aligncenter" width="460"] A vérében van a súlytalanság: apja űrhajós volt. FOTÓ: AFP
[/caption] Richard Garriott azonban nem csak lebegéssel tölti idejét, mintegy aktív pihenésként kilencnapos tartózkodása alatt több kísérletet is végez. Egyebek között fehérjéket fog építeni, amelyek jelentős mértékben hozzájárulhatnak új gyógyszerek kifejlesztéséhez. Garriott emellett fényképeket készít a Föld több területéről, amiket majd a 35 évvel korábban készült felvételekkel hasonlítanak össze, hogy kimutassák, hol következtek be a környezetben jelentős változások.
A hatodik űrturista magával vitte a nemzetközi űrállomásra az általa
„A halhatatlanság tárának” nevezett adathordozót, amelyen a legjelentősebb kortárs tudósok és művészek génállományának térképét, továbbá az emberiség legfontosabb tudományos eredményeiről szóló információkat rögzítettek.
A férfinek vérében van a súlytalanság, ugyanis édesapja űrhajós volt – 1973-ban és 1986-ban is repült. Garriott a 13. Szojuz TMA űrhajóval a bajkonuri űrrepülőtérről szállt fel vasárnap.