2008.10.16. 14:06
Egymilliót vihet haza a nyertes a nemzeti bankból
Október 27-ig lehet jelentkezni a www.monetary.mnb.hu internetes oldalon a Magyar Nemzeti Bank középiskolásoknak szóló vetélkedősorozatára. A hasznos pénzügyi-gazdasági ismeretek mellett a legjobbak akár egymillió forinttal lehetnek gazdagabbak.
Negyedik alkalommal rendezi meg a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a „Monetary – közgazdálkodj okosan” nevű vetélkedőt, aminek célja, hogy minél több embernek legyen rálátása a jegybank tevékenységére, továbbá, hogy fejlessze a diákság általános pénzügyi és gazdasági ismereteit.
A vetélkedő három fordulóból áll. A selejtezők során a csapatoknak négy online tesztet kell kitölteniük a vetélkedő honlapján pénzügyi és gazdasági témákban. Nem kizárólag a központi bankkal kapcsolatos tudásra lesz szükség, a mindennapokban is jól használható pénzügyi alapismeretek legalább olyan fontosak, mint a gazdaság működésének megértése. A továbbjutó csapatoknak a monetáris politikával összefüggő témakörben kell esettanulmányt feldolgozniuk, amit az öt helyszínen (Budapest, Debrecen, Győr, Pécs, Szeged) megrendezendő elődöntők során az MNB szakértőiből álló zsűri előtt védenek meg.
A döntőben egy szimulációs játékban kell részt venniük a játékosoknak, akik így maguk is kipróbálhatják, hogy milyen lehet a jegybank monetáris tanácsaként döntést hozni az alapkamat mértékéről. A döntő 2009 márciusában lesz Budapesten, a Magyar Nemzeti Bankban.
A vetélkedő fődíja egymillió forint. A második 750 ezer, a harmadik 500 ezer, a negyedik 250 ezer, az ötödik helyezett csapat 100 ezer forintot vihet haza. A jegybank meghosszabbította a jelentkezési határidőt: 2008. október 27-ig várja a nevezéseket a www.monetary.mnb.hu internetes oldalon. A felkészüléshez már most tesztelheti tudását bárki a Monetáris Tanács döntéseit szimuláló „KamatKirály” című számítógépes játékkal a www.lk.mnb.hu honlapon és az MNB Látogatóközpontjában is.