2008.10.17. 17:03
Fideszes módosító javaslat a költségvetési plafontörvényhez
A legnagyobb ellenzéki párt nem ért egyet a plafontörvényhez készített közös MSZP-MDF-es módosító csomaggal
Az Orbán-kormány bevált költségvetési gyakorlatát vezetné be a Fidesz azzal a módosító indítvánnyal, amelyet az SZDSZ-es plafontörvényhez nyújtott be pénteken. A legnagyobb ellenzéki párt nem ért egyet a plafontörvényhez készített közös MSZP-MDF-es módosító csomaggal.
A fideszes módosítás szerint a 2009-es költségvetés kiadási főösszege az ideihez képest legfeljebb a várható infláció és a várható bruttó hazai termék reálnövekedése felének együttes százalékos értékével növekedhetne, szemben az eredeti SZDSZ-es javaslattal, amely azt mondja ki, hogy jövőre nem emelkedhet ez a főösszeg (a tavaly megszavazott 2008-as költségvetésben ez az érték 9.017 milliárd forint volt).
A legnagyobb ellenzéki párt indítványa szerint a 2009-es költségvetés elsődleges kiadási főösszegének korlátozását a Magyar Nemzeti Bank 2008. negyedik negyedévében megjelenő, az infláció alakulásáról szóló jelentése alapján kell kiszámítani.
A módosító indítványt jegyző Domokos László az MTI-nek azt mondta: 1998 és 2002 között stabil gazdaságpolitikát hozott az a gyakorlat, amit most is javasolnak.